Hatszázmillió állami pénz a felcsúti kisvasútnak

A kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útján tegye kiemelt projektté a felcsúti kisvasút fejlesztését, 600 millió forint elszámolható közkiadási keretösszeggel. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A beruházás a Közép-dunántúli Operatív Program része, a Kiemelt és integrált vonzerő-, termék- és infrastruktúra-fejlesztések támogatása című konstrukció keretében. Lapunk már tavaly augusztusban megírta, hogy a Bicske és Székesfehérvár közti elhagyott sínek egy rövid szakaszán hamarosan nosztalgiavonat közlekedhet. (Hasonlóan kiemelt projekt lesz a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a lenti fürdő fejlesztése 1 milliárd 450 millió forintos, valamint a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély fejlesztése 800 millió forintos elszámolható közkiadási keretösszeggel. Az utóbbi két projekt A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok fejlesztése című konstrukció része.)

A felcsúti vasútállomás és a sínek hűlt helye

Az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tavaly nyáron kért engedélyt a vasútra. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) hirdetménye szerinta Bicske vasútállomása és az Alcsútdobozi Arborétum közötti vasúti pálya, 43+50.68 - 100+74.48 szelvények közötti vonalszakasza épül meg közel hat kilométer hosszon.

Az alapítvány által működtetett Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia néhány évvel ezelőtt a MÁV egy pályázatán vásárolta meg a Bicskét Vértesacsával összekötő vonalat. Az állami vasút által évtizedekkel korábban felhagyott, majd katonai szállításoknál használt vonalszakasz meglehetősen rossz állapotban volt. Töltésén már a MÁV pályaellenőrei is csak kétéltű, gumi- és vaskerekekkel ellátott járművükkel tudtak végighaladni. A síneket ugyanis sok helyen felszedték, az átjárókat leaszfaltozták. De van olyan terület is, ahol a vasúti pálya nyomvonalát engedély nélkül beépítették.

Az alapítvány első lépésben a vértesacsai vasútállomás épületét újította fel 2010-ben. A fogadóvá átalakított épület a vasút újraindítása után sem kapja majd vissza eredeti szerepét. Helyette új állomás épül. De az alapítvány kezelésében lévő Alcsútdobozi Arborétum is új parkolót, bejáratot kapott. Ezenkívül megkezdődött a kastélypark megújítása is. A terv szerint a vasútvonalon közlekedő vonatok műszaki karbantartására Felcsúton "fűtőházat" építenek, a sínek mentén pedig kerékpárutat alakítanak ki. Az NKH hirdetménye szerint ezenfelül teljesen új lesz az egyvágányú pálya, megújulnak a vonal műtárgyai és biztosító berendezései is. A vasút új védelmi rendszert kap, az állomásokon modern peronokat és térvilágítást alakítanak ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.