Három hónapra zsugorodik a munkanélküli ellátás

A Széll Kálmán terv egyes elemeiről döntött szerdai ülésén a kormány.

2012 január elsejétől a munkanélküli ellátásokat 90 napban maximálják, utána az állam kiszáll, hagyja hogy a maga lábán érvényesüljön a dolgozó. Az elhelyezkedést kiterjedt közmunkaprogrammal segítik, a 2014 végéig megteremtendő 300 ezer új munkahely fele innen származik majd, százezret a piaci növekedés révén a vállalati szféra hoz létre, míg ötvenezer állás a feketegazdaság kifehérítéséből jön.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követő tájékoztatóján elmondta, hogy a munkanélküli segély az első hónapban a munkabér 90, utána 80, illetve 70 százaléka lesz.

Úgy vélte, az olyan kiváltságok, mint a korengedményes nyugdíj, nem vállalhatóak a jövőben, ezért jövő január elsejével húznak egy vonalat és egységesen megvonják ezt a lehetőséget. Visszamenőleges hatály itt nem lesz, nem úgy mint a rokkantnyugdíjasok jogosultságának a felülvizsgálatánál. Közülük százezret várnak vissza szeretettel a munka világába.

A Széll Kálmán terv elemei közül érintették a közösségi közlekedést, itt a MÁV 300 milliárdos állami adósságátvállalásáról határoztak, melynek fejélben a vasúttársaságnak komoly strukturális refromot kell magán végrehajtania. Ennek serkentésére 2012-ben 45, utána 2013-14-ben 60-60 milliárd forinttal csökkentik a cég állami támogatását. Matolcsy nem szólt a gazdaságtalan szárnyvonalak esetleges újbóli bezárásáról, azt viszont hangsúlyozta, hogy egy MÁV méretű cég 300 menedzsert nem tud eltartani, és rengeteget lehet spórolni a párhuzamosságok felszámolásával is.

A jelenleg 340 milliárd forintos gyógyszerkassza rendbetételénél évi 120 milliárd forintos megvonással számolnak a következő években. Matolcsy szerint a gyógyszerimporton igazságtalan extraprofitot bezsebelő cégek járnak ezzel rosszul, nem a fogyasztók. Igaz utóbbiak is részt vállalhatnak a spórolásban, hiszen a hazai gyógyszerfelhasználás rendkívüli pazarló, ezen is változtatni kell.

A felsőoktatás teljes átszervezése a piacosítást tartja szem előtt, azaz a 2012 szeptembertől induló tanévben már az új költségtérítéses rendszer alapján kell fizetniük az egyetemistáknak, de hogy az arányokat merre és meddig tolják el, azt a most kezdődő szakmai egyeztetések végén derül csak ki. A lényeg, hogy a nem piacképes képzések finanszírozásából kihátrál az állam, ehelyett a műszaki és természettudományos képzésben résztvevők számának megduplázásával szeretne eleget tenni a piaci diktálta igényeknek.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szólt arról, hogy a devizahitelesek megsegítésében a bankoknak, a hitelt felvevőknek és az államnak egyaránt részt kell vállalniuk, ezek mértékéről azonban nem beszélt. Mint mondta, hamarosan a témában megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Bankszövetséggel.

Matolcsy hangsúlyozta még, hogy a Brüsszelben pénteken bemutatandó új magyar konvergenciaporgram a régi számokra épül, gyakorlatilag a kormány minden eddigi vállalását tudni fogja teljesíteni - tette hozzá. Annyi a különbség, hogy egy óvatosabb és egy dinamikusabb változatot a felmutatnak, az első 3-4 százalékos, a második pedig 4-6 százalékos növekedési tempóval számol.

Szijjártó Péter és Matolcsy György
Budapest, 2011. április 13. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője (b) és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.