Három hétre leáll a Skoda

Kényszerleállást rendelet el a Skoda a visszaeső értékesítések miatt, a szlovák és lengyel vendégmunkások jó részének már felmondtak és további leépítéseket terveznek. A szlovák autóipar is visszafogja a termelést. A magyar, lengyel és szlovák gyárak leállása aggodalomra ad okot északi szomszédunknál.

A globális pénzügyi válság a vártnál jóval nagyobb mértékben érinti a csehországi Skoda gépkocsigyárat is. Ezért december 18-ától három hétre teljesen leállunk – jelentette be Jaroslav Cerny, a mintegy 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató Mladá Boleslav-i Skoda Auto szóvivője.

Skoda
Skoda

Elmondta azt is, hogy elsősorban Németországban – ahol külföldön a legtöbb Skodát adják el – és odahaza is csökkent az érdeklődés a járműveik iránt, ezért kényszerültek erre a döntésre. Idén legalább 700 ezer, különböző típusú Skodát kívántak értékesíteni, de a legjobb esetben is 690 ezret adnak el, ami azért 9,5 százalékkal több lenne, mint az egy évvel korábbi mennyiség.

A jövő esztendei kilátások sem kedvezőek. Ezért a kényszerszabadságon kívül már mintegy 1500, jórészt lengyel és szlovák vendégmunkásnak már felmondtak, s az új esztendő első hónapjaiban további három százalékos leépítést terveznek.

Súlyos gondokkal szembesül Skoda pozsonyi üzeme is, amely egyharmadára csökkentte az Octáviák gyártását. Ezt a típust a nagy kereslet miatt idén kezdték gyártani Szlovákia fővárosában, mert Mladá Boleslavban már nem volt kapacitás a további felfuttatására.

Az év végéig a tervezettnél kevesebb, mintegy 60 ezer Octávia fut le a pozsonyi gyártószalagról, jövőre legfeljebb 20 ezer. Talán már annyi sem, mert a lényegesen megcsappant keresletet alighanem a csehországi anyaüzem is képes lesz kielégíteni. Pozsonyban a lanyhuló érdeklődés miatt ideiglenesen leállítják Audi Q7 szalagjait is. - A szlovákiai  üzemrészlegünket az mentheti meg, ha az UP! új miniautót ott gyártanák, de erről még nincs végleges döntés – közölték a cég szlovákiai képviselői.

Szlovákiában a Zsolna (Zilina) mellett felépült Kia Motors Slovakia vezetői bejelentették, hogy egyelőre jövőre és 2010-re is évente 200 ezer gépkocsi összeszerelésével számolnak, holott a terv 100 ezerrel több volt. Emiatt nem indítják be a harmadik műszakot, akár csak a nagyszombati Peugeot gépkocsigyárban sem.

Mária Nováková, a Szlovákiai Gépkocsiipari Társulás titkára szerint az ország nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelheti át a válságot, mert az itteni cégek jórészt kis-és közepes kategóriájú személyautókat gyártanak, a költségeik pedig lényegesen alacsonyabbak, mint Nyugaton. - Ágazatunkban a hazai havi átlagbér alig 800 euró, ami a németországi vagy a franciaországi hasonló mutatóknak mindössze az egynegyede – tette hozzá.

Északi szomszédainknál a legnagyobb aggodalmat a Skoda Autóban tervezett leépítéseken kívül az esztergomi és a komáromi bejelentés váltotta ki. Elsősorban a déli országrész magyarok lakta régióiban, ahonnan a becslések szerint tizenöt-húszezren ingáznak Magyarországra munkába. Pontos számot sehol sem tudtak mondani,  mert a szlovákiai polgároknak az uniós csatlakozás óta már nem kell sem munkavállalási engedély, sem engedélyeztetési eljárás a munkavállaláshoz.A szomszédos országból érkező vendégmunkások száma azonban  forint gyengülése, valamint a szlovákiai bérek fokozatos növekedése miatt hónapról hónapra csökken. Ennek ellenére aggódva várják a Magyar Suzuki és a komáromi Foxcom újabb közleményeit, amelyek már a leépítések módját részletezik.

Dagmar Tureková, a révkomáromi regionális munkaügyi hivatal főosztályvezetője úgy véli , hogy összesen több ezer szlovákiai munkavállaló kerülhet emiatt az utcára. A hivatal és a munkaközvetítő ügynökségek igyekeznek idehaza elhelyezni őket, ami nem lesz egyszerű feladat, mert a déli régiókban kevés a munkalehetőség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.