Ebben a jegybank szakértői leszögezik, hogy a hazai bankrendszer likviditása és tőkehelyzete erős. Ennél több pozitívumot azonban nem tartalmaz az elemzés, ugyanis a pénzügyi rendszer jövedelmezőségi kilátásai a romló portfólióminőség és magas adóterhelés miatt kedvezőtlenek, így a szektor nem támogatja hitelezéssel a gazdaság növekedését.

Az MNB szakértői annak a reményüknek adnak hangot, hogy a bankrendszer és az állam között szorosabb együttműködés jön létre, mivel nincsen növekedés hitelezés, erős bankszektor nélkül.

A hazai bankrendszer likviditása és tőkeereje sokat javult az előző, áprilisi felmérés óta. Jóllehet a külföldi források kiáramlása továbbra is dinamikus, a forint erősödése, a CDS-felárak csökkenése, a swapállomány mérséklődése és a mérleg-összehúzódás ezzel ellentétes hatást fejt ki, így a rendszer likviditása összességében javult.

A 2012-ben bevezetett rövid és hosszú távú likviditási szabályok ugyancsak javítják a bankrendszer finanszírozási szerkezetét. Az anyabankok eddigi tőkeinjekciójukkal pótolták a végtörlesztésen és bedőlt hiteleken elszenvedett veszteségeket, ennek következtében az MNB szakértői szerint a bankrendszer tőkemegfelelése javult. Jövedelmezősége ugyanakkor alacsony, több bank évek óta veszteséges, a szektor belső tőkeakkumulációja gyenge.

A pénzügyi rendszer megfelelő működésének azonban a bankok likviditása és tőkéjének sokktűrő-képessége csak egyik előfeltétele. A gazdaság fejlődéséhez arra is szükség van, hogy a bankrendszer hitelezéssel támogassa azt. A pénzügyi rendszer az alacsony jövedelmezőségi kilátások és a jövőbeli kockázatok miatt jelenleg csak nagyon korlátozottan tölti be hitelezési funkcióját. Bár a bankok hitelezési képességét mérő mutatók nem jeleznek problémát, az alacsony hitelezési hajlandóság következtében a vállalati hitelállomány visszaesése tovább mélyíti a recessziót.

A hitelezési hajlandóság javulását több tényező akadályozza. A bankrendszer számára jelentős problémát jelent az euróövezet adósságválságának elhúzódása és a hazai gazdasági kilátások romlása. A konjunkturális bizonytalanság csökkenti a vállalatok hitelvisszafizetési képességét, melyre a bankok óvatos hitelezési politikával reagálnak. Ezen túl a bankrendszer az újonnan képződő nemteljesítő hitelek miatt növekvő hitelezési veszteséget kénytelen elszámolni.

A gyors portfólióromlás és a lassú portfóliótisztítás miatt emelkedő nemteljesítőhitel-arány egyúttal növeli az elvárható értékvesztéssel való fedezettségi arányt is, ugyanis a mögöttes fedezetek tömeges értékesítése egyre jelentősebb piaci áresést indukálhat. Emiatt a szektor a jövőben nemcsak az újonnan nemteljesítővé váló, hanem a már meglévő hitelek mögé is növekvő értékvesztés-képzésre kényszerülhet. Végül, de nem utolsósorban a bankadó és a tranzakciós illeték is jelentős terheket jelent a szektor számára, ami ugyancsak rontja a jövedelemkilátásokat.

Az alacsony jövedelmezőség és a jövőbeli kockázatok erősítik a bankrendszer prociklikus viselkedését, ami az új kihelyezéseket és a fennálló állományt egyaránt érinti. Az új hitelezésben a jegybank elemzői nem várnak fordulatot a következő két évben, ami a hitelállomány további tartós csökkenését jelenti.

A hazai bankrendszer főként a kamatmarzs és kisebb mértékben a díjak emelésével részben képes ellensúlyozni a növekvő veszteségeket. A növekvő kamatmarzs viszont magasabb adósságterhet jelent a most még teljesítő ügyfeleknek, ami visszahatva a portfólió minőségére rontja azt, valamint kisebb fogyasztást és gazdasági növekedést eredményez.

Mindezek miatt a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú a hazai bankrendszer jövedelemtermelő-képességének helyreállítása és a hitelezés beindítása. Ehhez szükség van a bankrendszer és az állam közötti szorosabb együttműködésre. A jogszabályalkotók, a felügyeleti hatóságok és a pénzügyi szektor szereplőinek bevonásával szükséges lenne áttekinteni a hatékony portfóliókezelést akadályozó jogszabályi és technikai tényezőket, különös tekintettel a felszámolási szabályokra.

A bankoknak törekedniük kell a nemteljesítő hitelek mérlegből való minél gyorsabb kitisztítására, az adósok problémájának hatékony kezelésére és a szigorú hitelkínálati korlátok lebontására a vállalati szegmensben. Az állam a bankrendszer adóterheinek csökkentésével és a szabályozói környezet kiszámíthatóságának javításával támogathatja a hitelezés fellendülését. Egy, az EU/IMF-megállapodáshoz kapcsolódó anyabanki kötelezettségvállalás a forráskivonás lassítása iránt ugyancsak kedvezően hatna a hazai hitelezési folyamatokra.