galéria megtekintése

Harmincmilliárdunkba kerül a vasárnapi zárva tartás

24 komment


Batka Zoltán

Orbán Viktor személyes fellépése kellett ahhoz, hogy a Fidesz rábólintson, vasárnaponként bezárjanak a boltok és megszűnjenek az éjjel-nappali üzletek. Demján Sándor most szövetségeseket keres a vasárnapi népszavazásához, mások a Facebookon szervezkednek.

Orbán Viktor és a Fidesz vélhetőleg a magyar társadalom döntő többségének az akaratával szemben is keresztülvitte az üzletek vasárnapi bezárását, illetve az éjjel-nappalos üzletek gyakorlatilag teljes betiltását. Dacára annak, hogy piaci szereplők arra figyelmeztettek, hogy a vasárnapi bezárással 15-20 ezer munkahely szűnik meg, továbbá a piaci feltételek torzulása miatt a magyar háztartások 15-30 milliárd forinttal többet kell, hogy kiadjanak élelmiszerre.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Orbán mégis inkább a semmiféle valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező KDNP ötletét karolta fel, a kormánypárti mamelukok pedig némi ellenkezés után kedden – két fideszes tartózkodással – elfogadták, hogy jövő márciustól vasárnaponként zárva legyenek a boltok, ezzel együtt nagy valószínűséggel bezárjanak a plázák, továbbá megszűnjenek az éjjel-nappalos üzletek. Márciustól csak a tej- és pékboltok, pályaudvari, repülőtéri és benzinkúti üzletek nyithatnak ki.

A döntés után Harrach Péter KDNP-frakcióvezető szerint a döntés a „magyar emberek sikere", mivel így a dolgozók megválaszthatják, hogy mivel foglalkoznak vasárnap. Harrach szerint a kormány és a szakszervezetek is készítettek hatástanulmányokat, és azok nem támasztották alá az aggodalmakat.

 

Kerestük a javaslatot támogató CBA kommunikációs igazgatóját is, ám lapzártáig nem értük el. A döntés után Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta: bár az üzletek zöme zárva lesz, így a piac szereplői közötti erőviszonyok nem módosulnak, ám piacromboló hatású a döntés. Az áruházláncok közül egyedül a Tesco nyilatkozott eddig, a láncnál a Financial Timesnak (FT) elmondták, Magyarországnak eddig előnye származott a vasárnapi nyitva tartásból, ahogy a Tesco-alkalmazottak is profitáltak a hétvégi bérpótlékból. Az FT szerint nevének elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő elmondta, a magyar társadalom többsége nem támogatja a vasárnapi zárva tartást, így egy erre irányuló népszavazást valószínűleg elveszítene a kormánypárt. Ezzel egybehangzóan a keddi döntés után a Facebookon elindult a „Népszavazást a vasárnapi boltbezárásról" nevű közösség, amelynek néhány óra alatt 2400-as támogatottsága lett.

Ilyen népszavazást eddig Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke helyezett kilátásba. A keddi döntés után Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár elmondta: most végig kell gondolniuk, hogy kik lehetnek a VOSZ szövetségesei a népszavazás lebonyolításában. Dávid a civilekre, szakszervezetekre, társadalmi és munkaadói szövetségesekre számít.

Ugyanakkor Dávid Ferenc szerint nyilvánvalóan megkerülhetetlen, hogy azok a vállalkozások, amelyek érintettek az ügyben, azok is nyilatkozzanak arról, hogy biztosítanak-e terepet, infrastruktúrát és pénzt a népszavazáshoz. Úgy tudni, hogy a korábbi hetekben már a VOSZ berkeiben volt megbeszélés a kérdésben a nagy multiláncok és a VOSZ között, ám egyelőre nem született megállapodás a kérdésről. Demján mellett, ám a VOSZ-tól függetlenül a Demokratikus Koalíció (DK) is jelezte, hogy aláírásgyűjtésbe fog az ügyben. Demján korábban többször is arra kérte a pártot, hogy ne csináljon a kérdésből pártpolitikai ügyet. A DK-tól Vadai Ágnes ma elmondta, nyitottak arra, hogy az aktivistáik akár a VOSZ részére is gyűjtsenek aláírást.

Vegyesbolt lesz a trafikokból

Elfogadta az Országgyűlés kedden azt a módosítást, amelynek értelmében egyebek mellett rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik ott. Ugyancsak rábólintott a kétharmad a dohánycégek egészségügyi különadójára, ami elsősorban az amerikai Philip Morrist sújtja, a cég 6,3 milliárdot kell majd, hogy befizessen, míg a Fidesz-közeli Continental gyakorlatilag semmit.

A stílszerűen az aranyvasárnapra időzített döntés sajátossága, hogy valódi támogatója úgyszólván nem volt a javaslatnak, míg ellenzője annál több. Korábban a vasárnapi bezárás ötletét csak a mérhető társadalmi támogatással nem rendelkező Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szorgalmazta, míg mindenki más elutasította azt, még a Fidesz is, így Orbán Viktor 2011-ben még azzal söpörte le a koalíciós társ ötletét, mondván, hogy a magyar gazdaság nincs olyan helyzetben, hogy a vasárnapi bezárást megengedje magának. Bár a magyar gazdaság azóta sem dübörgött fel, Orbán nemrégiben úgy döntött, hogy mégis keresztülviszi a bezárást. Dacára, hogy a kormánypárt jó része most is ellenezte a vasárnapi zárva tartást, így a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály nyíltan is bírálta az ötletet, de színfalak mögött a Fidesz-vezetők jó része sem volt elragadtatva a KDNP ötletének az újrafelmelegítésétől. Az FT-nek több miniszter is elismerte: nincs gazdasági racionalitása a vasárnapi bezárásnak, a kormánypártban pedig sokakat meglepett Orbán kiállása a vasárnapi zárva tartás mellett. Orbán újabb pálfordulásáról kormányközeli forrásaink két magyarázatot emlegetnek.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Az egyik verzió szerint Orbán kommunikációs stábja látta meg a lehetőséget a KDNP ötletében, így a vasárnapi munkavégzés általános tilalmával próbálja Orbán az utóbbi időben megroggyant népszerűségét helyreállítani. Másfelől viszont a vasárnapi bezárás része a kiskereskedelmi multikra a különadók, diszkriminatív jogszabályok formájában mért „hét csapásnak", amivel egyes multikat távozásra lehet bírni az országból, a vagyonelemeiket pedig nyomott áron megszerezhetik a kormánypárthoz közel álló gazdasági érdekcsoportok.

Mindenesetre a miniszterelnöki stáb döntése mögé besorakoztak a hazai láncok, így a CBA, illetve nyomában a Coop és a Real. Még úgy is, hogy a most elfogadott jogszabály alapján a hazai láncok zöme is be lesz zárva vasárnap. A CBA-lobbi, majd a miniszterelnök fellépése nyomán végül a kormánypárt meghátrált. Jelesül a KDNP-s javaslatot november elején a HírTV-ben nyíltan bíráló Varga Mihály nagyfokú hajlékonyságról téve tanúbizonyságot decemberre támogatta a javaslatot, majd megszavazta azt. Végül csak két fideszes képviselő, a más kérdésekben is különutas Bencsik János és Kovács Sándor nem nyomott igent a javaslatra, illetve tartózkodott a Jobbik frakciója is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.