Hamarosan pénzt látnak az OTP-sek

Indul a visszajáró összegek jóváírása a forinthiteles ügyfelekkel való elszámolás keretében az OTP-nél – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazgató-helyettes. A bank 1,2 millió forinthiteles adósának nagyjából fele érintett a folyamatban, a mintegy 600 ezer levelet augusztus–szeptember folyamán küldi ki a hitelintézet.

Pénzre azonban a többség nem számíthat, és aki kap, arányaiban az is jóval kevesebbet, mint a devizahitelek esetében. A banknál úgy számolnak, hogy mindössze 10–12 milliárd forintot írnak majd jóvá ügyfeleik javára. A devizahiteleknél az OTP-csoport 400 ezer ügyfele kapott vissza pénzt, összesen 136 milliárd forintot.

Bencsik László
Bencsik László
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Ugyan a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolásra az idei második negyedévben került sor, ám az OTP eredményén ez már nem sok nyomott hagyott, a bank ugyanis tavaly már jórészt félre tette az ehhez szükséges összeget. Ennek megfelelően az idei második negyedévet 38 milliárdot, míg az első fél évet így összességében 40 milliárd forintot meghaladó adózás utáni nyereséggel zárta, szemben a tavalyi január–júniusi időszak 147 milliárdos veszteségével.

Az OTP ilyen egyedi tételek nélkül számolt, a bank teljesítményét jobban tükröző korrigált eredménye csaknem 69 milliárd lett az idei első félévben, szemben a tavalyi azonos időszak 74 milliárd forintot meghaladó nyereségével. Az elmúlt időszakban ugyan a költségekből is sikerült faragni, ám a bevételek ennél nagyobb mértékben csökkentek, elsősorban az orosz és az ukrán leánybankok romló teljesítménye miatt, ugyanakkor a magyarországi alaptevékenységből származó kamatbevételek is zsugorodtak.

Kétszázzal nem számoltak el

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a Pannoninvest Libra Zrt.-hez, mert a társaság még mindig nem számolt el devizahiteles ügyfeleivel és a pénzügyi helyzetéről sem szolgáltatott megbízható adatot. A Pannoninvest Librának mintegy kétszáz ügyfelével kellene elszámolnia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.