Halpedikűr és férjbérlet

Tízezer vállalkozási ötletet gyűjtött össze az életképtelen, illetve induló cégek megsegítésére a Vállalkozók Szövetsége. A nagy biznisz lehetősége meglepő tevékenységekben, például a halpedikűrben, vagy akár a férjbérlésben rejtőzhet.

A Vállalkozók Szövetségének elnöke, Baldauf Aladár az ATV-nek kifejtette: az 1,3 millió hazai vállalkozás mintegy fele életképtelen helyzetben van, akár le is húzhatnák a rolót. A szövetség azonban hosszas kutatómunkával tízezer olyan ötletet gyűjtött össze, amelyek megvalósítói akár nulla forint befektetéssel is életképes vállalkozást indíthatnak.

A külföldi, sikeres példákon alapuló, és egyedi ötletekből összeállított listát ősszel teszik hozzáférhetővé, kvázi ingyen, de elérhető csupán azok számára lesz, akik támogatják a szövetség Magyarország Gazdasági Felemelkedéséért Alapítványát. „Némelyik ötlet olyan, hogy az ember a homlokához csap, és azt mondja: ez nekem miért nem jutott eszembe. Némelyik pedig annyira egyszerű, hogy akár egy-két millió forint ráfordítással egyedüli forgalmazóvá lehet válni a magyar piacon", fogalmazott az elnök.

Az egyelőre titkos vállalkozási ötlettárból a halpedikűr és -masszázs rejti az egyik nagy üzleti lehetőséget, ami lényegében öt centis halakkal végzett pedikűr és tisztogatás. A halak eltávolítják a lábról az elhalt bőrréteget és serkentik a láb vérkeringését. A halpedikűr bevezetése nagyjából 30 százalékos forgalomnövekedést hozott azoknak, akik már belevágtak. És tényleg: a halpedikűr kifejezésre rákeresve a google-on több mint hatezer találat ugrott fel néhány másodperc alatt.

A lehullott faleveleket tüzelőanyagként hasznosító angol vállalkozás, és az amerikai siker, a férj-bérlés ugyancsak szerepel az ötletek között. Utóbbi nem szexuális szolgáltatást takar, hanem mindenféle, a ház körül, és a házban adódó olyan teendők elvégzését, ami férfi kezet igényel, például egy szög beverése a falba, vagy az elektromos berendezések karbantartása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.