Hadakozik, s nem fizet a kormány a kirúgott közszolgáknak

Nem akar fizetni a kormány a kirúgott közszolgáknak, ezért a határidő előtt egy nappal megtámadta a független strasbourgi bíróságnak a 98 százalékos különadót porrá zúzó ítéletét. Ha lesz másodfok, évekig elhúzódhat a kártérítések kifizetése.

A kormány a strasbourgi bíróság Nagykamarájához fordul a 98 százalékos különadó ügyében – értesült az Index. A fellebbezéshez hasonló eljárásban azt szeretné elérni, hogy változtassák meg a bíróság májusi ítéletét, amelyben kimondták, hogy az adó sérti a tulajdonhoz való jogot, és a bíróság 3,2 millió forint kártérítést plusz az eljárás költségeit ítélte meg az N. K. M. monogramú felperesnek.

Azóta a strasbourgi bíróság több másik, 98 százalékos adó miatt megindított ügyben is elmarasztalta Magyarországot, így a kormány most, a határidő utolsó napján döntött úgy, hogy valamennyi ügyben a testülethez fordul - értesült az Index. A strasbourgi bíróságon első fokon a hét bíróból álló kamarák döntenek az ügyekről.

Ha valamelyik félnek nem tetszik az ítélet, a bíróság Nagykamarájához fordulhat, ahol már tizenhét bíró vesz részt a döntésben. Az október-november környékén derülhet ki, hogy a Nagykamara akar-e foglalkozni az üggyel. Ha igen, az eljárás még sokáig eltarthat.

Az alperes kormány többek között azzal érvelt, hogy a 98 százalékos különadó csak a volt köztisztviselő fizetésének 3,5 millió forint feletti részére vonatkozott, az az alatti összeget csak tizenhat százalékos adó terhelte. Érveltek ezenkívül azzal is, hogy ez az összeg „tizenhat havi magyar átlagfizetésnek felelt meg 2010-ben”, és a felperest sem hozta nehéz helyzetbe, nem veszélyeztette az egzisztenciáját a különadó.

Pitiánerségnek tekinthető, hogy a kormány az utolsó, 90. napig húzta a számára hatalmas pressztízsveszteséget okozó ítélet elleni jogorvoslat mérlegelését. Igaz, a fellebbezés nem több egy "alázatos kérelemnél", ugyanis a Nagykamarát nem kötelezi semmi arra, hogy foglalkozzon az üggyel, a bíróság ugyanis indokolás nélkül dönthet annak megtagadásáról. Ebben az esetben az eredeti döntés véglegessé válik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.