Háború utáni csúcsra tör a munkanélküliség

Az OECD harminc tagállamában a munkanélküliség megközelíti majd a 10 százalékot. Összesen mintegy 57 millióan lehetnek munka nélkül.

Az OECD szerint a vezető ipari országokban jövőre háború utáni csúcsra jut a  munkanélküliség: a szervezet harminc tagállamában megközelíti majd a  10 százalékot. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 57 millióan  lesznek munka nélkül a jövő év második felében az OECD tagállamokban, a szervezet mostani becslése szerint. Ezzel 2010 végén 25 millióval több embert érint a munkanélküliség, mint 2007-ben, amikor 5,6 százalékkal 25 éves mélyponton volt az állástalanok száma.
Az eddigi összesítések szerint az idén júniusban érték el háború utáni rekordjukat a munkanélküliségi mutatók: akkor az OECD tagállamokban 8,3 százalékos volt az összesített ráta. A gazdaságösztönző csomagok nélkül még rosszabb lett volna a helyzet, állapítja meg a szervezet. Ezek a csomagtervek a 30  tagállamban 3,2-5,5 millió állást biztosítottak, 0,8-1,4 százalékkal emelve a foglalkoztatottságot.

A válság leginkább a munkapiacon amúgy is hátrányos helyzetű rétegeket érintette: a fiatalokat, a bevándorlókat, az alacsony képzettségűeket és a részmunkaidős foglalkoztatottakat. Az OECD ugyanakkor óva int attól, hogy a kormányok az idő előtti nyugdíjazás vagy a rokkantnyugdíj irányában keressenek megoldást, és azt is elkerülendőnek tartja, hogy a válság végét követően is fennmaradjon az érintettek függése a szociális segélyektől.

A szervezet általánosságban azt ajánlja, hogy ne az új munkahely gyors megszerzését tartsák elsőrendűen fontosnak az egyes államok, hanem a tovább-, illetve átképzést, amely hosszabb távon is munkahelyet biztosíthat a munkanélkülieknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.