galéria megtekintése

„Ha rákos lesz, én pofán röhögöm”

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 07. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Elsősorban idős, illetve beteg emberekre utaznak a termékbemutatókat szervező cégek. Az eladók gyakran agresszív értékesítési módszerekkel igyekeznek rátukmálni a résztvevőkre a túlárazott portékát. A gazdasági tárca most törvénymódosítást kezdeményezett.

Országos ügyfélszolgálat működtetésére kötelezné a Nemzetgazdasági Minisztérium a termékbemutatókat szervező cégeket. A tárca szigorítana a hitelszerződések megkötésének feltételein és megtiltaná a cégeknek, hogy a reklámokban „ingyenesnek” tüntessenek fel termékeket, szolgáltatásokat. A szigorításra azért van szükség, mert ugyan a hatóságok évek óta kiemelten ellenőrzik a termékbemutatókat, illetve már több jogszabályt is módosítottak annak érdekében, hogy korlátozzák a szervező cégek tevékenységét, ám a bemutatók bő kétharmadánál még így is valamilyen jogsértés éri a jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő vásárlókat.

Hosszú a bűnlajstrom

A különféle jogsértésekről hosszú listája van a hatóságoknak: a termékeket gyakran a valódi áruk sokszorosáért sózzák rá a bemutatók résztvevőire, elhallgatják az áruk lényeges tulajdonságait, vagy egyszerűen becsapják a vásárlót, például gyógyhatást tulajdonítva a terméknek. A jellemzően a nyugdíjasok közül kikerülő hallgatóságra a leggyakrabban pulzálómágnes-, illetve lézerterápiás készülékeket, sugárvédőhálós derékaljakat, alvásrendszereket, víz-, valamint légtisztító berendezéseket, gőztisztító készülékeket, masszázsfoteleket, edénykészleteket adnak el.

 

A szervezők többnyire ködösítenek a vásárlók elállási, garanciális és jótállási jogaival kapcsolatban is. Az is előfordult, hogy papírt írattak alá a résztvevőkkel, hogy lemondanak a garanciális jogaikról. Az sem ritka, hogy a kispénzű, kiszolgáltatott ügyfeleket áruhitelre beszélik rá – nem éppen kedvező feltételek mellett.

„Állatkísérlet” a fogyasztóvédelem laborjában. Gyakran van gond az áruk minőségével is
„Állatkísérlet” a fogyasztóvédelem laborjában. Gyakran van gond az áruk minőségével is
Reviczky Zsolt

Túl lelkes üzletkötők

Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy az eladók kifejezetten agresszív értékesítési technikákkal dolgoznak. Tavaly a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrei négy olyan esetet is találtak, amikor a bemutatókon megalázó helyzetbe hozták a résztvevőt. Volt, hogy az eladók a szégyenérzetére próbáltak hatni, mondván, hogy az érintett nem akar pénzt áldozni a saját és családja egészségére.

„A tavalyi karácsonyt együtt töltötték. És az ideit? Nem biztos. A tavalyi karácsonykor egy gyermek, egy unoka együtt ette az ünnepi ételt önökkel, egy asztalnál. Megint együtt fogja? Nem biztos…

– így próbálta vásárlásra bírni az egyik termékbemutató értékesítője a résztvevőket. Sőt: „…de ha holnap rákos lesz, én pofán röhögöm. Ő meg mit csinál? Sír!” – hangzott el a bemutatón az NFH vizsgálati jelentése szerint. A hatóságoknál megbukott szervezők többnyire azzal érvelnek: az ilyen visszaélések csak az adott üzletkötő egyéni túlzásai. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint viszont megállapítható a termékbemutatót szervező és a hitelt nyújtó vállalkozás felelőssége is.

Nem tart vissza a bírság

Az árubemutatót szervező vállalkozások többnyire postaládákba elhelyezett szóróanyaggal vagy telefonon veszik fel a kapcsolatot a célközönséggel, amely főleg nyugdíjasokból vagy valamilyen egészségügyi problémával küzdőkből áll. Korábban művelődési házba, étterembe invitálták az érdeklődőket, ahol változatos módszerekkel tukmálták rá a terméket méregdrágán a résztvevőkre. Az NFH összesítéséből kiderül, hogy mostanra a módszerek finomodtak: már nem magán a bemutatón, hanem utána igyekeznek szerződést kötni.

A hatóságok rendszeresen vizsgálják a termékbemutatókat, és a jogsértésekért bírságot szabnak ki: tavaly például 28 esetben összesen 3,4 millió forintot. A fogyasztóvédők időnként részt vesznek a tudomásukra jutó rendezvényeken, ahol szórólapon tájékoztatták a résztvevőket a bemutatók kockázatairól. Emellett a hatóság felvilágosító előadásokat szervez például nyugdíjasklubokba. Ám a GVH-nál és az NFH-nál is úgy látják, a bírságok nem rettentik vissza a csaló cégeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.