Gyurcsány bízik a költségvetés elfogadásában

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint majdnem teljesen biztos, hogy lesz parlamenti többsége a költségvetés elfogadásának, amely tartalmazza a napokban bejelentett intézkedéseket. A miniszterelnök erről a Magyar Televíziónak adott interjújában beszélt szerda este.

Szerinte a megszorítások mindenkit érintenek, de nem egyformán. Mint mondta, legrosszabbul a menedzserek és a tulajdonosok járnak, majd a sorban a közalkalmazottak és a piacon dolgozók következnek. Szerinte legkevésbé azok érzik meg a válságot, akiket a szociális rendszer véd. Ezzel összefüggésben azt mondta, nem kurtítják meg a gyermekekkel kapcsolatos támogatásokat, hanem ezeket az év második felében az infláció mértékével növelni fogják és nem vágják vissza a lakhatási támogatást sem, de akiknek tudnak munkát adni, azoknak dolgozni kell.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, volt benne izgalom, hogy kígyót-békát fognak rá kiabálni a 13. havi nyugdíj összegének maximalizálása miatt, de a nyugdíjasok nagyon felelősségteljesen viselik ezt a helyzetet. Szavai szerint, ha valahonnan el kellett mindenképpen venni, akkor még ezt tartotta a legkisebb fájdalomnak. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha tovább rosszabbodik a helyzet, azt válaszolta, akkor még jobban össze kell kapaszkodni, és ilyenkor mutatja meg az erejét az ország. Arra a kérdésre, hogy a Világbank, az Európai Unió és az IMF vezetői reformokat, köztük a nyugdíjrendszer átalakítását szorgalmazták, azt válaszolta, nem lát azonnali és sürgető kényszert a reformokra. Nem szeretném, ha Magyarországon az IMF vagy a Világbank csinálna politikát. Azt nekünk kell - hangsúlyozta a kormányfő.  

A miniszterelnök úgy látja, hogy a mai nyugdíjrendszer 2020-ig fenntartható, de a következő kormányzati ciklus elején a parlamenti pártoknak meg kell állapodniuk arról, ezt hogyan tehetik fenntarthatóbbá. Kitért arra, az intézkedések túlnyomó többsége megnyithatja az utat a reform irányába. Példaként említette az önkormányzati reformot, mert szerinte ebben a helyzetben mindenkit elgondolkodtat szabad-e sok ezer önkormányzati hivatalt fenntartani, vagy nyugodtan elég lenne 4-5 falvanként egy. Megjegyezte: az önkormányzati rendszerben többen kapnak most juttatást, mint amit Magyarország nagysága indokol.

Gyurcsány biztonsági folyosónak, védőpajzsnak és garanciának nevezte az IMF hitelkeretet, amelyet tervei szerint nem költenek el. Ugyanakkor abban az esetben a felhasználását meg kell fontolni, ha lejár egy kötvény, amiért Magyarország 8 százalékos kamatot fizet, de csak 10-ért hosszabbítanák meg, hiszen akkor az IMF-hitel a várható 5-6 százalékos kamattal ennél olcsóbb.

A negyedszázalékos készenléti díjat rendkívül szerénynek nevezte. A kormányfő azzal indokolta a megállapodás 17 hónapos hosszát, hogy nem lenne elegáns egy másik időszak kontójára megállapodni. Álláspontja szerint azért kaptak Magyarország kvótájához képest tízszeres összeget, mert jól végezték a dolgukat és jó érdekérvényesítők. Hangsúlyozta: a valutaalap meg sem kísérelt diktálni, mert Magyarország erős és szuverén ország.  

Az adócsökkentést firtató kérdésre azt válaszolta, hogy tudnak egy nulla egyenlegű adócsökkentést készíteni, az nem rajta fog múlni.

A Fidesz szerint ez szégyenpad

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szégyenpadra ültette országot a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kért hitellel, a megszorításokkal pedig "brutális támadást" intéz nyugdíjasok és a közszférában dolgozók ellen - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője, aki a kormányfő szerda esti televíziós interjújára reagált. "Gyurcsány Ferenc szégyenpadra ültette Magyarországot, ugyanis Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely arra kényszerül, hogy az IMF-től hitelt vegyen fel" - mondta a szóvivő.

Szerinte nyilvánvaló, hogy a "kormányzati alkalmatlanság, tehetetlenség, pipogyaság" vezetett idáig, miközben minden más európai uniós tagállam megtalálta a megfelelő válaszokat a válságra. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc azt érte el az elmúlt hat év kormányzásával, hogy Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Pakisztánnal tartozunk egy kategóriába. Ráadásul kétmillió kiszolgáltatott ember közvetlen kárvallottja lesz azoknak a megszorító intézkedéseknek, amelyekről kiderült, hogy nem az IMF erőltette Magyarországra, hanem a kormány saját ötletei.

Gyurcsány Ferenc és kormánya "brutális támadást" intézett nyugdíjasok és a közszolgálatban dolgozók ellen, miközben korábban arról hallottunk, hogy ezek a társadalmi csoportok az MSZP-nek rendkívül erős szövetségesei - mondta. Viszont a Fidesz számára elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány brutális megszorításokkal megint azokkal az emberekkel fizettesse meg a saját alkalmatlansága árát, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe jutott.

MDF: elmaradt a bocsánatkérés

A Magyar Demokrata Fórum csalódott, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első mondata a Magyar Televízióban nem a bocsánatkérés volt - reagált Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Szerinte a miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette felelősségét arra nézve, hogy ilyen nehéz helyzetbe került az ország.

Az MDF azt javasolja a közszolgálati televíziónak, hogy még egy húszperces rendkívüli televíziós adásban térjenek ki arra, ki volt a felelős a kialakult helyzetért, és a felelősök mikor kérnek bocsánatot, hogy félrevezették az országot. Véleménye szerint félrevezették az országot akkor, mikor 2002-ben az MSZP a Fidesszel együtt megszavazta a 100 napos programot, amely, mint mondta, elindította a költségvetést a lejtőn.

Akkor is félrevezették az országot, mikor a hatéves, rossz, elhibázott szocialista-liberális kormányzással még tetézték a bajt, és akkor is, mikor egy elhibázott, cinikus 2006-os ígéretkampányt folytattak, mely köszönő viszonyban sem volt a magyar valósággal - mondta a pártelnök. Pártja köszöni Európának, hogy bizalmat szavazott Magyarországnak. Azért jó Európához tartozni, mert nem bünteti meg az országot a szociál-liberális rossz kormányzás miatt.

A KDNP szerint Gyurcsány ismét hazudott

Patetikus színházi előadást láthattunk Gyurcsány Ferenctől a Magyar Televíziónak adott szerda esti interjúban, amelyből kiderült, hogy Ő, Veres János és Bajnai Gordon mentették meg Magyarországot, holott mindegyikük tevékenyen részt vett abban, hogy az ország oda jutott, ahol ma van, azaz négyezer milliárd forinttal növelték meg az államadósságot - összegezte a Kereszténydemokrata Néppárt  véleményét a párt szóvivője.

A KDNP úgy látja, hogy a készenléti hitelre egyáltalán nem lett volna szükség, hiszen - az OTP elemzőinek véleménye szerint - a Magyar Nemzeti Bank valutatartaléka elegendő lett volna az adósságszolgálat biztonsági tartalékaként - mondta Halász Zsuzsa.

A Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot - a harmadik világban folytatott tevékenysége alapján - nem emberbaráti szervezetként lehet ismerni, s nem igaz az, hogy ezek a szervezetek nem szólnak bele az egyes, általuk megsegített országok ügyeibe. Miért lenne ebben kivétel Magyarország - tette fel a kérdést Halász Zsuzsa. Szerinte Gyurcsány "hiénák karmaiba löki Magyarországot, s még unokáinkat is eladósítja. Talán csak nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc a nemzetközi tőke kezére játssza Magyarországot?" - tette fel a kérdést a szóvivő. Hozzátette: jó lenne tudni más egyéb feltételek mellett azt is, mit fog tartalmazni a szerződés záradéka. Mint mondta, arcátlan, hogy ezt a lépést Gyurcsány Ferenc hazafias tettnek tünteti fel.

Az MSZP támogatásáról biztosítja a kormányt

Az MSZP támogatja a kormányt abban, hogy a stabilitás megteremtése után növekedési politikát folytasson - reagált Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes a miniszterelnök interjújára. Elmondta: a kormányzat a gazdasági élet szereplőit akkor tudja segíteni, ha Magyarország minél gyorsabban új növekedési pályára áll. Ezzel lehet a gazdasági szférában is a munkahelyeket megőrizni, erre ösztönözzük és ebben támogatjuk a kormányt.

A szocialista politikus szerint sikeres volt a kormányzati intézkedés, amelyet a kabinet az elrettentő erejű támadás ellen Magyarország érdekében tett, és ezzel elérte a készenléti hitelkeret megszerzését. A régióban így Magyarország rendelkezik a legnagyobb támogatással, tartalékkal, hiszen az ország összes devizatartaléka a hitelkerettel együtt mintegy 37 milliárd euró - emlékeztetett Mesterházy Attila. Hozzátette: ez kellően elrettentő a spekulánsok számára. A kormány újabb helyes lépést tett, és megvédte Magyarországot, a pénzügyi csomaggal a stabilitás biztosítható - mondta.

Szerinte a következő legfontosabb feladat a munkahelyek megvédése, az, hogy a pénzügyi válság minél kevésbé éreztesse hatását a reálgazdaságban. Azt mondta: a munkahelyteremtést kell minden további kormányzati eszközzel segíteni. A közszférát érintő intézkedések azt szolgálják, hogy megőrizzük az emberek munkahelyét. A hitelkeret kapcsán hangsúlyozta, a rendelkezésünkre bocsátott összeget Magyarország nem veszi fel, az védőernyőként, lehetőségként van jelen, ezzel az eszközzel csak kell élnie a kormánynak, ha azt az adott helyzet megköveteli.

Az MTI azon kérdésére, hogy az MSZP kezdeményezi-e a parlamenti képviselők költségtérítésének áttekintését, Mesterházy Attila azt válaszolta: magától értetődő, hogy a jelenlegi helyzetben nem emelkedik a képviselők fizetése. Hozzátette: az a helyes, ha most a képviselők is hasonló áldozatot vállalnak, mint amit a közszférától vagy a nyugdíjasoktól kér a kormány.

Az SZDSZ nem ért egyet a helyzetértékeléssel

Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével - mondta Gulyás József ügyvivő. Nem azért volt szükség a hitel-megállapodás megkötésére, mert a kormány az utóbbi időben jól tette a dolgát, hanem éppen ezért, mert "a Magyar Köztársaság kormányai nem tettek meg mindent azért, hogy csökkentsék a gazdaság és a költségvetési politika sebezhetőségét" - ismertette pártja álláspontját Gulyás József.

A politikus megkerülhetetlennek nevezte az államháztartás reformját. Hozzátette, a kormányfő által ismertetett intézkedéscsomag nem elegendő. Megjegyezte, hogy a hitel-megállapodást üdvözlik, de sajnálják, hogy nem kaptak róla a kellő időben és kellő mértékű tájékoztatást, és eddig az érdemi egyeztetés is elmaradt.

Világossá vált, hogy a hitel-megállapodás kapcsán túl nagy a kormány mozgástere. Az SZDSZ azt szeretné, ha a kabinet csak indokolt esetben nyúlna a hitelkerethez, illetve ha a költségvetés kiadásainak érdemi lefaragása érdekében nemcsak a bérekkel és a nyugdíjakkal foglalkozna, hanem az államháztartás egyéb kiadásait is visszafognák - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az SZDSZ nem szorgalmaz olyan adócsökkentést, amelynek nincs meg a fedezete, de véleményük szerint meg kell állapodni a közterhek újrarendezéséről. Üdvözölték viszont azt, hogy Gyurcsány Ferenc az önkormányzati reformokra vonatkozóan konkrétumokat is említett, mert ebben az ügyben tárgyalóasztalhoz kell ülni. Az SZDSZ a képviselői költségtérítések ügyében is tárgyalóasztalhoz ülne. Gulyás József hangsúlyozta, nem rajtuk múlott, hogy korábban nem született döntés ebben a kérdésben.

Egyúttal fontosnak nevezte, kezdődjön egyeztetés arról is, hogy a következő két évben elkölthető uniós forrásokat hogyan lehet - az eddigieknél sokkal inkább célirányosan - munkahelyeket és a beruházásokat erősítő módon felhasználni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.