Egy euró már csak 1,32 dollárt ért hétfőn. A nemzetközi elemzőházak sorra módosítják előrejelzésüket a közös valuta árfolyamára nézve. Most már szinte senki sem gondolja, hogy a jövő év végén 1,4 dollárt kellene majd adni egy euróért. A jelenlegi szint kitart addig, vélik egyre többen.

A tőzsdék is esnek, sőt az olaj ára is mérséklődött. Egy hordóért az amerikai jegyzés szerint 97 dollárt kell adni – ez másfél dolláros csökkenés. Az ok elsősorban az, hogy az eurózóna válsága és az érintett gazdaságok stagnálása eltart még egy ideig.

Igaz, az OPEC a héten ülésezik, s megint igyekszik megegyezésre jutni a kitermelési plafonról, amely most elvileg napi 24 millió barrel, de a tagországok ténylegesen napi 30 milliót hoznak a felszínre.

A péntek hajnali uniós megállapodásban az első igazi döfés a Moody's hitelminősítő álláspontja, amely felülvizsgálni óhajtja az eurózóna tagállamainak adósbesorolását. A Standard and Poor's (S&P) még a múlt héten jelentett be hasonló lépést, megelőzve a csúcsot.

A Moody's azt tartja, a brüsszeli találkozó nem hozott magával semmi újat. A túlzottdeficit-eljárás szigorításáról az év elején, a nemzeti költségvetések szorosabb figyelemmel követéséről októberben is nyilatkoztak a tagállamok. Aminthogy júliusban arról is, hogy a magánhitelezők bevonása a görög adósságteher csökkentésébe egyszeri és megismételhetetlen esemény.

Bár a hitelminősítő szerint az eurózóna nem fog felbomlani, további sokkoknak néz elébe, mert a tagállamok nem értenek egyet abban, miként kellene a gazdagabb országoknak támogatniuk a gyengébbeket. Mind az államadósság, mind a banki adósságok piacán újabb feszültségek keletkezhetnek, amelyek befolyásolhatják a tagállamok minősítését.

Ha az S&P és a Moody's is elvenné a legjobb besorolást a maradék hat eurózóna-tagállamtól, az nagyban megnehezítené a pénzügyi mentőalapok jövőbeli hatékony működtetését, és további nehézségeket okozhatna az adósságszolgálatban.

E bizonytalanságokra utalt, hogy például az olasz tízéves államkötvény-hozamok ismét emelkedni kezdtek, és elérték a 6,5 százalékot. Eközben az egyéves itáliai papír hétfői aukcióján a meghirdetett hétmilliárd eurót kétszeresen túljegyezték, s a hozam az előző hasonló értékesítéshez képest kissé csökkent.

A Monti-kormány 30 milliárd eurós takarékossági programja befolyásolhatta a hétfői ügylet menetét. A központi bankok központi bankjának számító Nemzetközi Elszámolások Bankja (BIS) ugyanakkor érzékelteti, hogy Rómának éppen maradhat elég ideje a piacok megnyugtatására, mert a GDP száz százaléka feletti, 1900 milliárd euróra rugó adósságának lejárati szerkezete kedvező. Így, ha a tízéves hozam a legborúsabb menetrend szerint 7,5 százalék körül mozogna, a többletköltség csak a nemzeti össztermék alig egy százalékával emelkedne jövőre. S a hozamnak három évig ilyen magas szinten kellene beragadnia ahhoz, hogy aztán ez a többletkiadás elérje a GDP két százalékát. Az adóssággal kapcsolatos kiadás jövőre a GDP 5,1, 2013-ban 5,6 százalékát teheti ki. A német tízéves hozam közben csökkent, ami a nehéz helyzetben lévő perifériaállamok megítélését rontja.

Mint a Financial Times megtudta, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) még ebben a hónapban publikálandó jelentése azt tartalmazza, hogy az ideges, „állati ösztönöktől” vezérelt piacokon a fejlett ipari államoknak idén 10,4 billió, jövőre 10,5 billió dollárt kellene találniuk, hogy finanszírozni tudják magukat. Ez egyébként a 2005-ös összegnek a kétszerese, és ezermilliárddal haladja meg a 2007-es igényt. Ráadásul a kölcsönfelvételi szükséglet 44 százaléka rövid lejáratú, ami miatt a kormányok olykor havonta teszik ki magukat a piacok nyomásának. S hiába legjobb minősítésű még Franciaország és Ausztria, a piacok már nem tartják őket kockázatmentesnek, s el is veszíthetik ezt a besorolásukat.

Az elemzői vélekedéseket jól összegezte Megan Greene, a Roubini Global Economics vezető közgazdásza, aki szerint az uniós csúcson született megállapodás egyáltalán nem utal fiskális unióra, mert a kiigazítás úgy zajlik, hogy a dél-európaiak súlyos megszorító intézkedéseket hoznak, minek következtében recesszióba kerülnek, vagy nagyon lassan növekednek, miközben az északi magországok belső élénkítéssel ezt a folyamatot nem könnyítik meg.