Győr kamatostul visszakapta Quaestor-befektetését

A győri önkormányzat visszakapta a Quaestorba fektetett egymilliárdnyi államkötvényét és annak kamatait. A most elfogadott kártalanítási szabályok alapján a kisbefektetők hasonló kegyben aligha részesülhetnek, de a város fideszes polgármestere szerint csak az ellenzék acsarkodik.
Negyvenötmillió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az önkormányzat közleményben pénteken az MTI-t. Domanyik Eszter, a megyeszékhely városházi szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: az állampapírokat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi törvény alapján kapták vissza.

A közlemény idézi Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki szerint "méltatlan Győrhöz az a politikai acsarkodás, amellyel az ellenzék próbált magának előnyt kovácsolni a Quaestor körül kialakult helyzetből", és "megkérdőjelezték, hogy Győr államilag garantált államkötvényt vásárolt-e". Domanyik Eszter május 14-én közölte, hogy a Quaestorral január 16-án kötött szerződés szerint az önkormányzat 999 millió 987 ezer 373 forint értékben vásárolt államkötvényeket a brókercégen keresztül, s az állampapírokat a zár alá vétel megszüntetése után a Quaestor felszámolóbiztosa ki fogja adni az önkormányzatnak.

A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a módosított Quaestor-kártérítési törvény szerint az ügyfeleket 30 millió forintig kártalanítják, a remélt kamatot és a hozamot pedig elfelejthetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.