Graphisoft Indiában

Disztribútori megállapodást írt alá az Ingram Micro óriásvállalattal a Graphisoft. A társaság kihasználta Orbán Viktor miniszterelnök indiai látogatását, és leszerződött építészeti szoftver-megoldásai forgalmazására India, Sri Lanka, Banglades és Nepál területén.

A társaság közleménye szerint stratégiai céljuk, hogy folyamatosan növeljék ázsiai piaci részesedésüket. „Jelenleg a Graphisoft-csoport  éves árbevételének kétharmada Európában realizálódik, a maradék 15-15 százalék az amerikai és az ázsiai piacokon. Célunk, hogy az európai piaci súlyunkat megőrizve folyamatosan emeljük a többi piacokról származó árbevétel részarányát.” – mondta Haidekker András, a cég kereskedelmi alelnöke.

Úgy tartják: Ázsiában óriási fejlődés előtt áll az épületinformációs modellezésen (Building Information Modeling – BIM) alapuló tervezés. A Japánban meglévő leányvállalata után ezért a Graphisoft 2011-ben regionális központot hozott létre Hong-Kong-ban, kiegészítve két képviseleti irodával Pekingben és Szingapúrban.

A most aláírt disztribútori megállapodás szerint a térség második legnagyobb országában, Indiában az Ingram Micro India Limited (IMIL) vállalat fogja ellátni a Graphisoft termékeinek nagykereskedelmi forgalmazását és képviseletét. Az Ingram Micro a világ legnagyobb számítástechnikai nagykereskedelmi cége, a Fortune Magazin TOP 100 listájának tagja. Méretére jellemző, hogy 37 országban 20 ezer dolgozóval működik, 2012-es forgalma közel 38 milliárd dollár volt.

A Graphisoft saját fejlesztésű épületinformációs modellezésen (Building Information Modeling – BIM) alapuló szoftvere, az ArchiCAD a világ egyik vezető építészeti tervező megoldása. Az ArchiCAD-et a világ több mint 120 országának építészei, mérnökei, kivitelezői és létesítmény üzemeltetői használják a különböző méretű és funkciójú épületek építészeti, statikai, energetikai és gépészeti tervezéséhez, kivitelezéséhez, majd ezt követően a napi üzemeltetéshez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.