Glattfelder a megmentő a Vasjárműnél

Megmentőre talált a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. És micsoda meglepetés, a felszámolásból kimentett céget egy fideszes politikus irányítja.

Méghozzá Glattfelder Béla, a Fidesz volt EP-képviselője. Az új ügyvezető igazgató a nyugat.hu írása szerint azt nyilatkozta: megpróbálják átvenni az egykori MÁV-cég minden dolgozóját és minél gyorsabban elindítani a termelést.

A politikusból lett cégvezető arról beszélt, kibérelték a Vasjármű volt telephelyét is, és jelenleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyek megszerzésén dolgoznak, remélik, ez hamar meglesz. Közben azt is vizsgálják, hogy a Vasjármű dolgozóinak átvételéhez milyen állami támogatást kaphatnak.

Hozzátette, a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. a Vasjármű szombathelyi telephelyén lévő vagyont vásárolta meg és ezt a telephelyet bérelte ki, a Vasjármű celldömölki telephelye a MÁV-hoz kerül. De onnan is vesznek át munkatársakat, van, akit már át is vettek.

Glattfelder megjegyezte, a cég megtartja a régi logót és a domain-nevet is, ezzel is jelzik, hogy továbbra is ápolni akarják a több mint száz éves hagyományokat.

A Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. székhelye egyébként Kisgyőrben van, 2008-ban alapították. A cég egyedüli tulajdonosa a 2001-ben alapított É-D VASCENTRUM Ingatlanforgalmazó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.