Gigaveszteség az E.ON-nál

Tavalyelőtti, közel négymilliárd forintos vesztesége után a múlt évben már több mint 21 milliárdot bukott az erőműveket, valamint áram- és gázszolgáltatókat üzemeltető E.ON Hungária - derül ki a tavalyi pénzügyeiről most először nyilatkozó, német hátterű energetikai csoport cégbírósághoz leadott kimutatásából.

Osztalékot - korábbi saját, illetve más külföldi energiatársaságok szokásától eltérően - most nem fizetnek. Lakossági gáz- és áramértékesítő cégük - a  csoporton belül - viszonylagosan javított: miközben árbevétele - nem függetlenül a rezsicsökkentéstől - 522 milliárdról 485 milliárdra esett, vesztesége 15,5 milliárdtól 1,6 milliárdra mérséklődött. Áramszolgáltató cégeik ismét hoztak a konyhára: a magyar holding az észak-dunántúlitól 4,1, a közép-dunántúlitól 3,5, a tiszántúlitól 2,9 milliárd osztalékot kapott.

Mint arról korábban beszámoltunk, az E.ON Hungária 2012-ben négymilliárdos veszteség ellenére 33 milliárdos osztalékot fizetett tartalékaiból tulajdonosának, a német E.ON Energie AG-nak. Ezt csak az energiaipar nagy, 2007-es készletátértékelése tette lehetővé, aminek következtében a cégeknél százmilliárdos, voltaképp látszólagos tartalékok alakultak ki. Mivel az E.ON Hungáriánál ebből még mindig van 70 milliárd, az E.ON jogilag akár idén is kivonhatott volna hasonló summát.

A németek tavaly eladták hazai gáztárolóikat és gáznagykereskedőjüket az állami MVM-nek, gazdaságtalanság miatt bezárták az újonnan épített nyíregyházi és debreceni erőművet és hírek szerint a gönyűi egységük is szinte áll. Jelenleg tárgyalásokat folytatnak az MVM-mel lakossági szolgáltatójuk, valamint a fogyasztókat ellátó gázhálózat eladásáról. Igaz, az egyeztetések ismereteink szerint holtpontra jutottak.

Más-más években, de az utóbbi idők során szinte az összes külföldi energiacsoport élt azzal az üzletileg nem túl elegáns, kormánykörökben is nagy felzúdulást keltő lépéssel, hogy veszteséges cégeikből a látszólagos tartalékok terhére pénzt vontak ki. 2011-ben az Égáz-Dégázt működtető francia GDF Suez vett fel a hatmilliárdos veszteség dacára 11,7 milliárdot.

A cég hétvégén leadott 2013-as mérlege szerint árbevételük tavaly ötödével, 232 milliárdról 184 milliárdra esett. A tavalyelőtti 1,2 milliárdos veszteséghez képest viszont tavaly csak azért nem zártak pluszban, mert 118 milliós adózás előtti eredményük után 183 millió adót fizettek. Igaz, ebbe nem értendő bele épp értékesítés alatt álló Dunamenti Erőművük tízmilliárdos óriásvesztesége. Osztalékról egyik könyvben sem esik szó. A 2012-ben 75,7, tavaly 35,9 milliárd veszteséggel záró Tigáz olasz tulajdonosa, az ENI korábbi bejelentésük alapján szokás szerint eltekint az osztaléktól.

A német RWE-EnBW irányítása alatt álló Elmű a nyolcmilliárdra rúgó 2012-es eredmény után tízmilliárdos osztalékot fizetett (vagyis a tartalék is apadt kétmilliárddal), a szintén hozzá tartozó ÉMÁSZ-ból pedig a négymilliárdos tavalyelőtti eredményt teljes egészében felvették.

A tőzsdén is forgó két cég korábbi bejelentése alapján az Elmű tavaly harmincmilliárdos veszteséget szenvedett el, mégis 16 milliárdos osztalékot fizetett. Az ÉMÁSZ négymilliárdos plusz mellett kilencmilliárdos osztalékot adott, vagyis a cégtartalékokat is megcsapolták ötmilliárddal.

A tavalyi adataival továbbra is adós energiacégek közül a köztulajdonú Fővárosi Gázművek információink szerint a korábbiaknál kevesebb, de még így is több milliárdos nyereséget ért el, amit a két tulajdonos, a főváros és az állami MVM szokás szerint teljes egészében hazavihet. Az EDF Démász szintén csökkenő, négymilliárd körüli profitot érhetett el; a francia tulajdonos rendszerint a nyereség egy részét vonja ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.