Gázos ügyintézés a postákon

Több postán is intézhetik közműügyeiket a Főgáz, a Tigáz és a GDF Suez ügyfelei - közölte a Magyar Posta Zrt.

A posta a Főgáz Zrt.-vel, a Tigáz Zrt.-vel, valamint a GDF Suez Zrt.-vel kötött megállapodást, így 2013 októberétől a Főgáz 146 helyen lesz elérhető postákon, míg a Tigáz 79, a GDF Suez pedig 26 ügyfélszolgálati pontot létesít.

A jogszabályi háttér kapcsán a posta emlékeztet arra, hogy márciusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely szerint a közműszolgáltatók új személyes ügyfélszolgálati pontokat hoznak létre minden olyan, 5000 lakos feletti településen, ahol van fogyasztójuk.

A szabályozás lehetővé teszi, hogy más közszolgáltatóval vagy közfeladatot ellátó jogi személlyel együttműködve alakítsák ki a szolgáltatók ezeket a pontokat.

A postákon létrehozott ügyintézési pontok egy részén - a kijelölt ablakoknál - a fogyasztók bejelentéseket tehetnek, valamint hozzájuthatnak a közműszolgáltatók egyes formanyomtatványaihoz is. Az ügyfélszolgálati fiókirodaként működő postákon a közműszolgáltatókkal kapcsolatos egyéb ügyintézésre, így például adatmódosításra vagy a mérőállás rögzítésére is lehetőség van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.