Gázellátási krízis: határozatlan időre elnapolva

Az európai gázszállítások veszélyét és Ukrajna gazdasági összeomlását egyaránt el szeretné kerülni a Gazprom, ezért a társaság nem tervez lépéseket adósával szemben, miközben hangsúlyozzák, az Egyesült Államok egymilliárd dolláros támogatásának dupláját hitelezik éppen az országnak a ki nem fizetett gázszállítások következtében.

A Gazprom nem szeretné, ha az ukrajnai válság gázellátási krízissé fajulna - jelentette ki Alekszej Miller, a cég vezérigazgatója, a cég közleménye szerint. Miller Berlinben arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy szoros figyelemmel követik az Ukrajnában zajló eseményeket, Ukrajnának azonban feltétlenül rendeznie kell fizetési elmaradásait.

A vezérigazgató szerint a Gazprom "teljes mértékben lojális" Ukrajnával szemben. "Bár a szerződés értelmében jogunkban állna átállni az előre fizetett szállításokra, de nem áll szándékunkban ilyen eszközökhöz folyamodni, mert el szeretnénk kerülni a gazdasági összeomlást és hogy veszélybe kerüljenek az európai gázszállítások" - mondta. Hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy ukrán partnereik fizetőképesek maradjanak és el akarják kerülni, hogy gázellátási krízis robbanjon ki.

"Információink szerint az Egyesült Államok egymilliárd dollár pénzügyi támogatásban készül részesíteni Ukrajnát, Oroszország azonban már ötmilliárd dollárt adott. Tavaly 3 milliárd dollárt adtunk Ukrajnának, és a gázszállítások kétmilliárd dolláros ki nem fizetett ellenértéke is gyakorlatilag hitelnek tekinthető" - mondta Alekszej Miller. 

Megjegyezte, hogy az ukrán fizetések elmaradásával a Gazpromnak kevesebb pénz áll rendelkezésére beruházásai finanszírozásához és kisebb osztalékot tud csak fizetni részvényeseinek is, amelyek közül számos külföldi befektető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.