Gázárcsökkentés csakis a lakosságnak

A hatályba lépés előtt néhány órával tette közzé az illetékes minisztérium a keddtől esedékes 6,5 százalékos lakossági gázárcsökkentés részleteit. Eszerint a fogyasztók szolgáltatónként más-más csökkentésnek örülhetnek, a cégek 40 százalékát kitevő kisvállalkozások gáztarifája viszont ismét nem változik.
Este megjelent a holnaptól hatályos gázárcsökkentés miniszteri rendelete. Ebből kiderül, hogy a lakossági alapdíj nem az ígért 6,5, hanem – számításunk szerint – 6,6 százalékkal csökken. A forgalomarányos díj viszont szolgáltatónként és ársávonként is különböző mértékben mérséklődik. Az Égáz-Dégáz fogyasztói 6,73 százalékos forgalomarányos gázdíjcsökkentésnek örvendhetnek, míg a – most állami tulajdonba kerülő – Főgáz területén ez csak 6,21 százalék. Az évi 1200 köbméter feletti fogyasztásra vonatkozó II. árkategóriában a forgalmi díjak nagyjából tényleg 6,5 százalékkal csökkennek.
 
Kérdés, mindez miként viszonyul a Németh Szilárd fideszes rezsibiztos által fogalmazott, hatályos törvényhez, miszerint a szolgáltatók április 1-től a tavaly november 1. óta hatályos díjaknak csak a 93,5 százalékát számlázhatják.
 
A rendeletből az is kiviláglik, hogy Orbán Viktor kormányfő számos fórumon hangoztatott szavaival ellentétben a – sok tekintetben a lakossággal egy kalap alá vett – kis cégek hatósági árai ezúttal nem változnak. (Ők teszik ki a vállalati fogyasztók 40 százalékát.) A többi cégre vonatkozó díjak nagyobb része piaci alapú.
 
Az árak egy részét kitevő úgynevezett rendszerhasználati díjakat a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal március 12-én hirdette ki. Ezek a gázszámlában megfizetett, a gázmolekula árán kívüli tételek, amelyeket a vezetékrendszerek üzemeltetői és a tárolósok kapják meg. Az új lakossági gázalapdíjat már ebben kihirdették. A forgalmi díj kisebbik részét kitevő úgynevezett elosztói forgalmi díj viszont minden szolgáltatónál nőtt. Mégpedig – számításunk szerint – szintén eltérő mértékben. Az Égáz-Dégáznál leginkább, 22, az E.ON Dél-Dunántúlinál pedig legkevésbé, 10,4 százalékkal.
 
Ebből az következik, hogy nagyobb gázkereslet esetén a gázrendszerek üzemeltetői jobban járnak, mint a lakosságot kiszolgáló kereskedők. Értesülésünk szerint a csökkentett alapdíj és a növelt forgalmi díj a szállítói-tárolói szektornak országosan éves szinten százmilliós kiesést jelent.
 
Lapunknak egyik érintett sem nyilatkozott, de megtudtuk: a szolgáltatóknak nem okoz különösebb problémát, hogy az "utolsó utáni pillanatban" született meg a pontos árakat kihirdető rendelet. A csökkentett díj április 1-től hatályos, ám azt csak május 1-től kell kiszámlázni. Így elvileg van idejük az átállásra. (Különösen, mert ezzel most – furamód – Németh Szilárd nem rendelt el újabb számlakép-módosítást.) A tavaly január 1-i gázárakat például december 27-én hirdették ki. Sőt az Orbán-kormány időszakában előfordult már a visszamenőlegesen hatályba léptető rendelkezés is. Korábban a módosításokat egy hónappal azok életbe lépése előtt kihirdették.
 
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.