galéria megtekintése

Garancsiék kifacsarják a MET-et

2 komment


Marnitz István

Garancsi István
Garancsi István
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A tavalyi 3,1 millió euró (mintegy egymilliárd forint) többszörösét, 7,7 millió eurót (2,4 milliárd forintot) fizet ki osztalékként tulajdonosainak a MET Magyarország – derül ki a Mol, illetve offshore-szerű hálózatokon keresztül például az Orbán Viktor-közeli Garancsi István, vagy épp Nagy György exwallisos üzletember résztulajdonának tekinthető energiakereskedő tegnap leadott tavalyi eredményadatai­ból.

Ehhez képest a társaság adózott nyeresége csak alig, 1,2 millió euróról (közel négyszázmillió forintról) 1,7 millió euróra (több mint félmilliárd forintra) emelkedett. A fennmaradó hatmillió eurót (közel 1,9 milliárdot) tehát a társaság tartalékából kanyarították ki, egyszersmind teljesen leürítve azt. A cég „tényleges”, üzemi tevékenysége a 2014-es 22,3 millió euró (hétmilliárd forint) után tavaly is tisztes, 16,6 millió eurós (több mint ötmilliárd forintos) profitot mutatott. Ezt ugyanakkor 2014-hez hasonlóan a „pénzügyi műveletek” rontották le, tavalyelőtt 20,8 millió eurós (mintegy 6,5 milliárdos), tavaly pedig 16,9 millió eurós (mintegy 5,3 milliárd forintos) mínusszal.

 

A pénzügyi műveletek kiugró mértéke a kiegészítő melléklet tanúsága szerint elsősorban kereskedelmi ügyleteikkel áll kapcsolatban.

Árbevételük 512 millió euróról (mintegy 160 milliárd forintról) 602 millió euróra (körülbelül 183 milliárd forintra) nőtt. Ezen belül ugyanakkor a kivitelből származó bevételük 41 millió euróról (közel 13 milliárd forintról) 168 millió euróra (53 milliárd forintra( ugrott. Rövid lejáratú tartozásaik 124 millió euróról (közel negyvenmilliárd forintról) 263 millió euróra (83 milliárd forintra), követeléseik 53 millió euróról (közel 170 milliárd forintról) 157 millió euróra (közel ötvenmilliárd forintra) ugrottak. Tulajdonosukkal, a MET Holding AG-val szembeni kötelezettségállományuk például 3 millió euróról (közel egymilliárd forintról) 103 millió euróra (több mint harmincmilliárd forintra) ugrott.

A hazai gyökerű cégcsoport számos nemzetközi kereskedővállalatból áll. Így ma már központjukként is a svájci MET Holding AG-t hirdetik. A kiegészítő melléklet emlékeztet arra, hogy tavaly megvásárolták a francia GDF Suez hazai piaci áramkereskedelmi részlegét, valamint magyarországi üzleti gázkereskedelmi águk egy részét. Korábban a MET tulajdonába került a Dunamenti Erőmű is.

(Anyagunk eredeti változatában a MET Magyarország által megadott számértékeket - a hazai szokásoknak megfelelően, de ez esetben tévesen - forintadatokként értelmeztük. A cég ugyanis beszámolóját - élve jogával - euróban tette közzé. Az ebből forintba átszámolt értékek így az eredetileg általunk közölteknek mintegy harmadára mérséklődnek. Ez a cég pénzügyi folyamatainak leírásán nem módosít. Hibánkért Olvasóink elnézését kérjük!)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.