galéria megtekintése

Furcsa adatok a hűtőcsere-támogatásban

8 komment


Marnitz István

Több mint hatezer nyugdíjasnak és nagycsaládosnak sikerült pályázatot feladnia az állami hűtőcsere-támogatási kiírás keddi, közép-magyarországi – így budapesti – fordulójában.

A lehetőséget a 151 millió forintos keret kimerülésére hivatkozva az illetékes nemzeti fejlesztési tárca – immáron szokás szerint – a megnyitás után egy órával, reggel 9-kor bezárta. Szerdán a Dél-Dunántúl, csütörtökön Közép-Magyarország bármely lakója próbálkozhat a pályázatfeladásra szolgáló internetes oldalon, fixen reggel 8 és 9 között. A rendelkezésre álló rekordrövid idő ellenére egyébként a szerverek még a fővárosiak rohamától sem omlottak össze.

A közölt számadat ugyanakkor furcsa. Míg ugyanis például a dél-alföldi rászorulók 64 milliós keretének leürítéséhez ott 7,5 ezer jelentkezőre volt szükség, addig Közép-Magyarországon a 151 milliós keret ellenére már 6 ezer igény befogadásánál bezárták a kaput. A Dél-Alföldön tehát egy pályázóra mintegy 8500 forintos támogatás jut, Közép-Magyarországon pedig közel 25 200 forint. Másik oldalról, 34 ezer forintos átlagigényt alapul véve, a Dél-Alföldön négyszeres túljelentkezésnél állították meg az áradatot, viszont Közép-Magyarországon már egyharmados kerettúllépéskor kirakták a stoptáblát.

 

A rászorulók részére ez volt az utolsó kör: e tekintetben már mind a hét térség sorra került. Mindeddig pontos számokat csak a rászorulók köréről tettek közzé. E szerint országosan összesen közel 30 ezer nyugdíjas és nagycsaládos kért hűtőcsere-támogatást. A kiírás elején a második, mindenki számára nyitott fordulók pályázóinak számát is közölték. Ebből becsülhetően a végső szám valahol 50-60 ezer közé várható, amelyből körülbelül 40 ezer nyugdíjas vagy nagycsaládos.

A pénz többszörösére lenne szükség

Számításunk szerint a rendelkezésre álló, összesen félmilliárd forintos kerettel szemben körülbelül 1,5-2 milliárd forint lesz a befogadott pályázatok támasztotta igény. Az Otthon Melege Program hűtőgépcsere-alprogramja keretében ugyanis 50 százalékos, energiatakarékossági szinttől függően legfeljebb 25-45 ezer forintos támogatás nyerhető el a berendezésekre. A rendelkezésre álló keret viszont a befogadott pályázatok igényeinek csak töredékére elegendő. Szabó Zsolt, a nemzeti fejlesztési tárca illetékes államtitkára a köztévében megígérte, hogy minden befogadott igénylőnek igyekeznek előteremteni a szükséges forrást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.