Formálódik Andy Vajna kaszinóhálózata

Bár egyelőre semmilyen hivatalos hír nincs Andy Vajna új kaszinóiról, ha lassan is, de formálódik a lánc. Mint korábban beszámoltunk róla – hosszas előkészítés után – a kormány a törvényben meghatározott 11 hazai kaszinóműködtetésre alkalmas koncesszió közül hetet osztott ki, „megbízható" játékszervezők számára.
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ebből kettőt a debreceni focicsapathoz köthető Szima Gábor vitt el – ezeket a termeket Debrecenben és Nyíregyházán már meg is nyitotta –, míg az Andy Vajnához köthető vállalkozásnak a piacra lépés nem sikerült. Olyannyira, hogy a fiaskó miatt a koncessziók induló időpontját a nemzetgazdasági tárca idén szeptemberről 2015. január 1-re módosította.

Erre azért volt szükség, mert azon kaszinók után, amelyeknek a koncessziós szerződése az ősz elejével kezdődött volna, akkor is fizetni kellett volna, ha nem nyitnak ki. Az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a időpont módosításával húzta ki a helyzet méregfogát, s hagyott több száz millió forintot Andy Vajnához kapcsolható vállalkozás számláján. A koncessziós díj ugyanis jelenleg ezekre a termekre mintegy 102 millió forint havonta.

Az ügyre rálátó forrásunk a napokban viszont azt közölte, hogy utóbbi fejlemény óta van előrelépés, s bizony akad már helyszín ahol komoly munka folyik. Ez pedig a Corvin-sétányon kialakítandó terem. „Látogatásunkkor" valóban lázas munka folyt a helyszínen, de egyértelműen a kaszinóra utaló elemek még nem voltak fellelhetőek. A munkások voltak a legárulkodóbbak, akik kérdésünkre közölték, hogy valóban az első „új kaszinón" dolgoznak.

Egy napra rá viszont az Andy Vajna által vezetett, a Széchenyi téren található Las Vegas Casino logója már kikerült a terem oldalára, s gépeket is szállítottak a helyre. Ezzel egyébként bizonyosnak látszik az a korábbi hír, hogy az egész hálózat Las Vegas Casino néven fut majd. Forrásaink a további helyszínekkel kapcsolatban a változatlanul azt az Atlantis-t emlegetik, amely az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett található, s ahol korábban komoly elektronikus kaszinó működött.

Forrásunk ugyanakkor megjegyezte a nyár során többször szóba hozott észak-budai EuroCenter lekerülni látszik Andy Vajna kívánságlistájáról. A koncessziótulajdonosok érdeklődése az elmúlt napokban már a Nyugati tér közelében lévő, volt Szikra mozira terelődött. Ott azonban április óta PRLMNT néven egy partykomplexum üzemel, amelynek a működtetője a Szikra-Bár Kft. A vállalkozás a cégbírósági kivonatok szerint öt magánszemély tulajdonában van. A Parlament magánhangzó nélküli mozaikszavát használó hely vezetőit kerestük, hogy tárgyalnak-e az épület átadásáról, ám kérdésünkre rendkívül rövid választ kaptunk: „ebben a kérdésben nem tudunk segíteni." Az viszont biztos, hogy ha a jövő év elejei nyitási időpontot tartani akarja a koncessziót az NGM-től elnyerő Las Vegas Casino Kft., s valóban a volt mozi lenne a befutó, akkor sietniük kell, miután a patinás épület átalakítása komoly feladatnak látszik.

Andy Vajnának az említetteken kívül még két teremre működtetésre van lehetősége, ezek viszont az említetteknél sokkal egyszerűbbnek látszanak. Az egyik saját terme lenne, a már említett, s jelenleg is működő Las Vegas Casino, míg a másik a Szerencsejáték Zrt. érdekeltségébe tartozó Tropicana Casino. Miután az állami szerencsejáték szervező ugyan kért, ám nem kapott kaszinóüzemeltetésre koncessziót a minisztériumtól, így a Tropicanától bizonyosan meg kell válnia. A terem „átvételével" kapcsolatban úgy tudjuk, jelenleg is folynak a tárgyalások, ám hogy hogyan kerülne Andy Vajna érdekeltségébe a helyet működtető Belvárosi Kaszinó Kft., arról forrásunk nem kívánt beszélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.