Forintban kicsit drágult az MVM-áram

Euróban kissé csökkentek, forintban enyhén nőttek az áramárak az MVM éves áramárverésén. Egyes piaci szereplők az állami áramárverés piaci hatását elhanyagolhatónak, míg az MVM továbbra is jelentősnek tartja.

Forintban kis mértékben emelkedett, euróban kissé csökkent a 0-24 órában szolgáltatott (úgynevezett zsinór-) áram ára az MVM tegnapi áramárverésén az egy évvel ezelőtti ugyanilyen árverés tarifáihoz képest - tudtuk meg. Ez kilowattóránként 13 forint körüli árat jelent.

Az éjszakai áram ára forintban és euróban egyaránt nagyobb mértékben, körülbelül 8 forintra csökkent. Mindebből az következik, hogy egy év alatt a hazai piac a forintban fizető fogyasztók számára emelkedő árnyomást fejt ki, de csak az árfolyam gyengülése miatt. Ugyanakkor egyes vélemények szerint a piaci árat fizető fogyasztók jó része ma már euróban fizet.

Forrásaink szerint az MVM-áralakulás teljes mértékben beleillik az egyéb piaci folyamatokba, az állami áramholding "éves" árverése az öt-hat évvel ezelőtti helyzethez képest ma már semmilyen hatást nem gyakorol sem a piaci, sem a lakossági áramárakra.

E vélemények szerint az állami MVM minimális mennyiségeket dob piacra, hazai erőműveinek árama nagyrészt a főképp a lakosságot jelentő "egyetemes" fogyasztókhoz jut, a kormány által meghatározott áron. A nem a lakosságnak eladott áram eredete pontosan nem behatárolható, de a behozatal aránya egyre nagyobb. Ennek oka, hogy a magyar kereskedők a mai informatikai és villamosenergia-ipari megoldások révén több mint egy tucat országban tudnak gond nélkül áramot vásárolni.

Az MVM viszont lapunknak cáfolta, hogy árverésének piacra gyakorolt hatása jelentéktelen lenne. Rögzítették: éves szinten jellemzően a hazai fogyasztás több mint tíz százalékát kitevő mintegy 4 terawattórára (TWh) lehet náluk licitálni.

Közlésük szerint az MVM Partner a mostani, jövőre szállított villamos energiára vonatkozó árverésen 2,4 Twh áramot ajánlott fel. 21 kereskedő és egy fogyasztó részvételével a felajánlott villamos energia 99,22 százaléka kelt el az árverés során kialakult 13 forint 9 filléres kilowattóránkénti átlagáron. Megerősítve információinkat arról tájékoztattak, hogy a zsinórtermék átlagára 13 forint 41 fillér lett, míg az egyéb termékeké 9 forint 16 fillér. Az egy évvel ezelőtti hasonló, 1,9 Twh értékesítésével járó árverés átlagára 13 forint 3 fillér lett. Vagyis egy év alatt tényleg kissé nőtt az ár.

A júliusban tartott hasonló árveréssel együtt idén összesen 3 Twh áramot értékesítettek. A zsinórtermék átlagára ezalatt 13 forint 44 fillér volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.