A nemzetközi tőkebefektetés témájának szentelte konferenciáját a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, amelynek elnöke, Dale Martin emlékeztetett rá, hogy a német cégek a teljes külföldi befektetésállomány negyedét adják. Összesen harmincezer külföldi kézben lévő vállalat a nemzeti össztermék több mint negyven százalékát állítja elő, a versenyszférában minden harmadik alkalmazott külföldi munkaadónak köszönheti állását. Az elmúlt 15 évben a külföldi tőkebefektetés a gazdasági növekedés harmadát hozta, hozzájárult a termelékenység és az innovációs képesség javulásához. Utalt arra is, hogy a magyar gazdaság kétharmadát képviselik a szolgáltatások, hátrányos megkülönböztetésüknek – sugallta, de nem mondta ki – nem sok értelme van.

A német és általában a külföldi tőke szerepét Varga Mihály gazdasági miniszter sem kérdőjelezte meg, sőt azt hangoztatta, hogy a német gazdaság növekedése hozzájárult a „sikeres magyar konszolidációhoz”. Sőt, leszögezte, hogy a munkahelyvédelmi akcióprogram és a szakképzési rendszer átalakítása is német mintára történt. Egyebekben általános körképet adott a magyar gazdaság helyzetéről, s úgy fogalmazott, hogy növekedési fordulatot hajtott végre a kormány: csökkenek a kockázati felárak, mérséklődött és mérséklődhet a jegybanki kamat, történelmi mélyponton az infláció üteme, lefelé ereszkedik az államadósság rátája, kikerült az ország az uniós túlzottdeficit-eljárásból, javul a strukturális egyenleg és a külső egyensúly. Nem lesz választási költségvetés.

A derűs értékeléshez hozzátette, hogy Portugáliával, Írországgal és Görögországgal szemben a kormányzat elkerülte a kiigazítások súlyos buktatóit, s megkezdődött a magyar gazdaság felzárkózásának folyamata, jövőre az idei kétszerese lehet a növekedési ütem. Mint mondta, 2010-hez képest 200 ezerrel több munkahely jött létre, ezek fele a versenyszektorban, másik fele a közmunkaprogramban, illetve a külföldi munkavállalás nyomán. Utóbbit sem értékelte negatívan, mert tavaly 1,7 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozók, akiknek egy része bizonnyal hazatér, ha javul a gazdaság állapota.

Nem értett egyet viszont Varga elemzésével számos ponton Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint nem Portugáliához, Írországhoz vagy Görögországhoz kellene hasonlítani a magyar helyzetet, hanem a közvetlen versenytársakhoz. Igaz, Bokros a negatív fordulat kezdetét 2001-re tette, s megjegyezte, hogy a visegrádi országok hitelminősítése toronymagasan veri a magyart, amely továbbra is bóvli kategóriában van. De nagy a különbség az egy főre jutó nemzeti össztermékben, a beruházási rátában. Utóbbi jelenleg 17 százalékos, a pótlásra sem elég, vagyis előretekintve sem várható érdemi növekedés a magyar gazdaságban.

A versenyképesség a nemzetközi összehasonlító jelentések szerint fokozatosan romlik. A külső egyensúly javult, de ennek oka az, hogy nincs beruházás. A termelékenység is gyengébb, mint a nevezett versenytársaink esetében. Az alacsony kamat örvendetes, de a bőséges nemzetközi likviditásból fakad. Ő is utalt a szolgáltatásokra, amely szektor exportja a válságban sem esett vissza, „a kormányzati politika ellenére”.

Bokros Lajossal ellentétben Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök 2004-re tette a gazdaságpolitikai negatív fordulat kezdetét, s azt mutatta be egy ábrán, hogy ehhez az időponthoz képest a magyar gazdaságban 27-28 százalékkal kevesebb GDP képződött, mint Közép-Európában. A kormány szerinte jó célokat tűzött ki, túlzott konfliktusokat vállalt, de már látszik az eredmény, megindul a növekedés, jön a kedvező fordulat, de idő kell a kibontakozáshoz. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a lemaradásunk a térségben fokozódhat.

2001-ben jelölte meg a kedvezőtlen gazdaságpolitikai fordulat nyitányát Surányi György volt jegybankelnök, az Intesa Sanpaolo regionális vezetője. Azzal érvelt, hogy ekkor tért le az ország az export és a beruházás vezérelte, s a kedvező hazai viszonyok miatt a külföldi működő tőke beáramlása által támogatott pályáról, s tért át a költségvetési kiadások és a fogyasztás által vezérelt útra. Minthogy ettől az időponttól kezdve a beruházási ráta is fokozatosan csökkent, az akkori 25 százalékhoz képest majd tíz százalékpontot csökkenve mára, a nemzetgazdaság külső adóssága is megugrott, a GDP ötven százalékáról 110-120 százalékára emelkedett. A mérlegalkalmazkodás miatt ez az arány most már csökken.

Emlékeztetett rá Surányi György, hogy míg 1995 és 2001 között a GDP hat százalékára tehető a külföldi működő tőke beáramlása, addig ez arány nagyjából két százalékra esett. De 2012-ben ennek felét is a kereskedelmi bankok anyacégeinek befektetése tette ki a veszteségek pótlására. Vagyis a bankok nem kivitték a tőkét, hanem behozták. De a valóságos külföldi tőkebefektetés mértéke a banki veszteségpótlás miatt legfeljebb a GDP egy százalékát teszi ki. A romló hazai viszonyok miatt a cégek az adózás utáni jövedelem 70-75 százalékát kiviszik az országból, míg az említett 1995–2001-es időszakban az újrabefektetett tőke aránya még 50 százalékos volt.

Előadását azzal a gondolattal zárta a volt jegybankelnök, hogy az egész régióban Magyarországon a legalacsonyabb a beruházások és a nettó külföldi befektetések aránya, emiatt a potenciális növekedési szint 0,5-1,0 százalék között mozog. S amíg nem sikerül helyreállítani a beruházói és a fogyasztói bizalmat, addig a magyar gazdaság növekedése ebben az alacsony sávban marad, ez pedig nem elegendő a súlyos gazdasági és szociális kérdések kezelésére.