Flextronics: ezeregyszázan repülnek

Leépít a Flextronics: ezeregyszáz embert bocsátanak el Zalaegerszegen.

A Flextronics International összesen 1100 dolgozót bocsát el zalaegerszegi gyártóüzeméből hétfőtől, három ütemben - jelentette be Zalaegerszegen Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Az igazgató közölte: az idén eddig két hullámban mintegy 500 dolgozótól vált már meg a szingapúri központú elektronikai cég, amely a napokban jelezte az 1100 embert érintő újabb csoportos létszámleépítését. A 950 fizikai dolgozó és 150 szellemi alkalmazott hétfőtől kapja meg az elbocsátásáról szóló dokumentumokat, decemberben 800 ember, januárban és februárban pedig 150-150 ember távozik a két zalaegerszegi gyárból.

A hírek szerint az éveken át 3-4 ezer fős törzsállomány - amelyet hasonló létszámú kölcsönzött munkaerő egészített ki - Zalaegerszegen mintegy 2 ezerre csökken.

Borsos József hozzátette: a Flextronics korábbi elbocsátásaival ellentétben - amikor a bejelentett létszámadatokhoz képest csupán minden harmadik embernek mondtak fel - a mostani leépítési szándék egybeesik a ténylegesen várható létszámmal.

A távozó munkavállalók mintegy harmada zalaegerszegi, másik harmada a zalai megyeszékhely környékén él, további egyharmad pedig Zala más területeiről járt dolgozni Zalaegerszegre. Tényleges távozásuk a munkaerő-állományból valamikor tavasszal várható a 30 napos felmentési, majd 30 és 70 nap közötti felmondási idő lejártát követően.

Az igazgató kifejtette, hogy a Flextronicsszal megállapodva létrehoztak egy munkacsoportot, hogy a lehető legkönnyebbé tegyék az elbocsátandók kilépését és álláskeresését. Minden értesítés átadásakor jelen lesz a munkaügyi központ szakembere, szükség esetén pszichológus is, a következő hetekben folyamatosan tájékoztató előadásokat tartanak, munkaügyi börzét szerveznek, ismertetik a szabad munkaerő-piaci, illetve képzési lehetőségeket, de kérdőíveken azt is megtudakolják, hogy milyen egyéb segítségre volna szükségük.

Kérdésre válaszolva Borsos József elmondta: Zalában átlagosan 14 ezer körüli a regisztrált munkanélküliek száma, havonta nagyjából 2 ezer új álláslehetőséget jelentenek be a munkáltatók. Hozzátette: jelenleg lakatost, hegesztőt, vasipari szakembert keresnek, valamint a vendéglátó- és a szolgáltatóiparban van kínálat, de nagyobb létszámú felvételről nincs tudomásuk.

Elmondta: az 500 zalai cég megkérdezésével negyedévente készülő prognózisuk szerint az elektronikai szektorban a jövő év második felében olyan beruházások várhatók, amelyek viszont ezres nagyságrendű munkaerőt igényelnek majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.