galéria megtekintése

Fizetős lesz az M0-s

Díjasítja az M0-s autóutat a kormány. Január elsejétől a fővárost elkerülő csonka körgyűrű több szakaszának használatáért minden járműkategóriában fizetni kell. A sztrádák szakaszai megyénként éves e-matricát kapnak. A költségvetés több tízmilliárd forintot kaszál.

Hónapok óta tart az ötletelés, hogyan szedhetne be a rezsicsökkentő kormány az idei nagyjából bruttó 195 milliárd forintnál tízmilliárdokkal többet az autósoktól, kamionosoktól az utak használatáért. A feladat elől nem lehetett csak úgy elugrani, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a 2015-ös költségvetés tervében, minden magyarázat nélkül megemelte a tehergépkocsik üzemeltetőinek pénztárcájára alapozó bevételi tervet. A jövő évi használatarányos útdíjbevételnek, áfával együtt, 150 milliárd forint helyett 189 milliárd forintnak kellene lennie. Amit nagyjából az ideivel azonos, 43,8 milliárd forintra rúgó összeggel kell megfejelniük a 3,5 tonnánál kisebb gépjárművek, motorkerékpárok, személygépkocsik e-matrica befizetéseinek.

A költségvetés több tízmilliárd forintot kaszál
A költségvetés több tízmilliárd forintot kaszál
Veres Viktor / Népszabadság

A nagyjából negyvenmilliárd forintos hiány eltüntetésére kidolgozott összetett javaslat egyik eleme a díjköteles hálózat kiterjesztése. E szerint, a már most is fizetős utak köre csupán egyetlen jelentős útvonalon bővül, de az aztán ütős bővítést jelent. Mert hát január 1-től pénzt szednek az M0-son is.

 

Az 1977-ben megkezdett, és azóta kampányszerű bővítések nyomán aktuálisan mintegy 79 kilométer hosszú, körgyűrűnek gúnyolt autóúton, a Szentendrei úttól az M3-ig, illetve 4-es főúttól az M5-ig sarcolják majd az utazókat.

A motorkerékpárral, személygépkocsival közlekedőknek a már megszokott e-matricával, a 3,5 tonnánál nagyobb teherautókat használó közúti fuvarozóknak, a megtett úttal arányosan számlázó HU-GO rendszerében kell leróniuk az állam által megkövetelt összeget.

Az 1-es főút és az M5-ös, illetve a 4-es főút és az M3-as között viszont marad a díjmentesség. Csak aztán az autósok győzzék követni, éppen merre is járnak.

De ezzel még nincs vége. Fizetősek lesznek az autópályák fővárosi bevezető szakaszai is. Így az M1-M7, az M3-as, az M5-ös, illetve az M6-os utolsó néhány kilométere. És, hogy a boldogság teljes legyen, lesz megyei e-matrica is. A megyénként egy évre ötezer forintért megváltható címkével azonban nem árt vigyázni. A megyehatár véletlen átlépése után a büntetés elkerülhetetlen.

Az új matricatípus bevezetése mellett szóló érvként a döntéshozók azt hozzák fel: a Balatonra rendszeresen járók három megyei matrricával egész évben utazgathatnak kedvenc üdülőhelyükre. Azaz, az eddigi 43 ezer forintos éves díj helyett potom 15 ezerből megússzák a hétvégi, vagy nyári utazásokat.

Cserébe a feketeleves, hogy aki januárban a budaörsi bevásárlóközpontokhoz látogatna ki shoppingolni, kénytelen lesz autópálya matricát vásárolni. Tiszta szerencse, hogy ha valaki csak egyszer megy, megúszhatja a már ismert tíz napos virtuális vignettával. Ha viszont valamiért gyakrabban jár a város peremére, érdemes lesz megvenni a Pest megyei utakra érvényes címkét.

Ezzel együtt befürdetik a fővárosi agglomerációból naponta ingázókat is. Az autópályák M0-s autóúton belül eddig díjmentes szakaszait díjfizetés nélkül használók úgy számoljanak: januártól a munkába járás költségeit emeli az e-matrica új formájának meghonosításával a rezsicsökkentés fontosságát hangsúlyozó kormány.

Örülni legfeljebb annak lehet, hogy míg a tehergépkocsik megtett úttal arányosan számolt útdíjai öt százalékkal emelkednek, az e-matrica nem drágul. Pontosabban a motorosok, a személygépkocsit használók számára maradnak az idei árak.

A lakóautók, kisbuszok üzembentartói viszont új, magasabb összegű díjkategóriába kerülnek. Vagyis többet fizethetnek, pont kétszeresét az eddigi díjuknak. Kivéve, ha éves jogosultságot váltanak, mert csodák-csodája, úgy az ár nem változik.

Legfeljebb találgatni lehet, hogy mindez a gyakorlatban mennyit hoz Varga Mihály konyhájára. Mindenesetre valószínű, hogy az M0-st naponta használó csaknem százezer kisebb-nagyobb gépkocsi évente akár több tízmilliárd forintot is kifizet majd a főváros úthálózatának tehermentesítésére hivatott, így józan ésszel nem díjasítható autóúton.

Cserébe persze az e-matrica kötelezővé tétele a most még ingyenes M0-on azzal járhat, hogy a személygépkocsival közlekedők, ha csak tehetik, más útvonalat választanának. Vagyis a városba bevezető, illetve a külső kerületeket összekötő főutak mellett lakók komoly forgalomélénkülésre készülhetnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.