Fizetnek az M43-on

Kifizeti a Szeviép pénzükre váró alvállalkozóit az M43-as autópályát építő konzorcium: a Sedesa és a Hídépítő nyilatkozatban vállalta a kötelezettségek megvásárlását. Követeléseik rendezésének részleteiről azonban a beszállítóknak kell egyezségre jutniuk a konzorciummal.

Hallgatott a "jó szóra" és beváltotta ígéretét a Tisza M-43 Konzorcium. Miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a múlt héten szerződésszegésre hivatkozva kilátásba helyezte az M43-as autópálya második szakaszának építésére aláírt szerződésük felmondását, tagjai írásba adták: fizetnek csődeljárás alatt álló partnerük, a Szeviép Zrt. helyett. Igaz, az állami infrastruktúra fejlesztő abba már nem szólna bele, hogy az alvállalkozók mikor és mennyit látnak majd pénzükből.

Hivatalos nyilatkozatban vállalata a Szeviép alvállalkozókkal szembeni tartozásainak megvásárlását a Tisza M-43 Konzorcium - tájékoztatta lapunkat a NIF Zrt. A beruházó cégnél a szerdai egyeztetés után "megnyugtatónak" tartják a helyzetet. A Szeviép helyett helytálló Sedesa S.A. és a Hídépítő Zrt. párosának nyilatkozatát már továbbították is az alvállalkozók képviselőjének.

A NIF-nél remélik, hogy a megoldás a Szeviép pénzükre váró alvállalkozói számára is kielégítő, és elhárulnak az akadályok az M43-as kivitelezésének folytatása elől. Ezzel együtt siettek egyértelművé tenni azt is: miközben kiemelten fontosnak tartják az autópálya építésében részt vevő alvállalkozók kifizetését, lehetőségeik korlátozottak. Szerződéses viszonyban ugyanis csak a konzorciummal állnak.

Ez pedig azért fontos, mert a NIF közölte azt is: örömükre szolgál, hogy közreműködésükkel sikerült megoldást találni az alvállalkozói követelések rendezésére, de a "részletek egyeztetése és a megállapodás aláírása az érintett felek dolga". Ami vésztjósló üzenet lehet a számláik rendezésére váró kisebb-nagyobb beszállítók számára.

Különösen annak fényében, hogy az állami beruházó cégnél arról nem beszélnek: a konzorcium két tagja nyilatkozatában milyen garanciákat vállalt, és milyen ajánlást tett a teljes követelésállomány összegének maximumára. De nincs válasz arra sem, hogy követeléseket hogyan és mikor fizetnék ki.

Holott az már korábban is egyértelmű volt, hogy a sztrádaépítő konzorcium feleslegesen egyetlen fillért sem utal majd át a Szeviép alvállalkozóinak. Fizetni csak a beruházásban közreműködő mérnök által elfogadott és leigazolt teljesítésekért fog. Ami feltehetőleg azzal jár majd, hogy az elkeseredésükben korábban már a sztráda elbontásába is belevágó alvállalkozók kiszámlázott járandóságuk egy részét esetleg nem kapják meg.

Úgy tudjuk, a sok bizonytalan részlet mellett abban nincs változás, hogy az M43-as építésén dolgozó Szeviép tulajdonban lévő cégeket a NIF és a konzorcium megállapodása nem húzza ki a bajból. Számláikat a Szeviép helyett fizető konzorciumi tagok biztosan nem rendezik majd

A NIF-nél mindenesetre hátradőlhetnek: közleményük szerint legalábbis az eddigi egyeztetéseken mindent megtettek a helyzet megoldásának elősegítésére. Valószínű, hogy a társaság tartja magát múlt héten megfogalmazott vállalásához, amely szerint az M43-ast építő konzorcium felé fennálló fizetési kötelezettségeiket szerződés szerint teljesítik.

Arról pedig továbbra is teljes a hallgatás, hogy milyen utóélete lesz azoknak a vádaknak, amelyekkel a NIF egy héttel ezelőtt megalapozta a Sedesa-Hídépítő párost sarokba szorító szerződésbontás lehetőségét. Közleményükben akkor az állt: "a Konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját", amikor "a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.