Az MSZP ma már csökkentené a gázárat

A nemzetközi olajárak további zuhanása okán a szocialisták újfent a lakossági gáz- és áramárak csökkentését követelik. A Fidesz erre továbbra is annyit tud mondani, hogy Gyurcsány.

Az MSZP a kedvező világpiaci helyzetre tekintettel ismételten azonnali, igazságos és fenntartható energiaár-csökkentést követel. Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezető-helyettese szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel azt közölte, a gázárakban 20 százalékos, a villany- és távfűtésárban pedig 10 százalékos mérséklést sürgetnek. Kifejtette továbbá: olyan igazságos csökkentést szeretnének, amely az átlagosnál többet fogyasztókra nem vonatkozik. A fenntarthatóságot pedig az jelentené, ha a kormány korábbi döntését megváltoztatva mégis támogatná a lakossági energiatakarékossági fejlesztéseket - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a magyar családok jövedelmének mintegy negyedét még mindig az energiaköltségek viszik el, holott az olaj világpiaci ára másfél év alatt harmadával, a földgázé pedig negyedével csökkent. A kormány tehát botrányos átverést folytat, és kötelessége lenne azonnal csökkentenie az energiaárakat - mondta, hozzátéve: nem tudják hol halmozódik az ebből származó profit, de annak inkább a magyar családoknál kellene lennie.

Tóth Bertalan emlékeztetett, 2009-ben az akkori kormány a világpiaci árak csökkenése miatt 14-36 százalékkal mérsékelte a gázárakat. Ezt kellene most megtennie a Fidesz-kormányzatnak is - fűzte hozzá.

A Fidesz-frakció reakciójában kifejtette: a szocialisták kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát. Közleményük szerint a szocialista kormány miatt "öt évvel ezelőtt a magyar emberek fizették a legmagasabb energiaárakat a fizetésükhöz képest". (Ez nem igaz - a szerk.) Felhívták a figyelmet arra, hogy a Fidesz rezsicsökkentést hajtott végre, amelynek köszönhetően átlagosan 25 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára, "így a családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.