FHB: Az államnak is megfelelő lesz a tőkeemelés

A nemzetstratégiai céloknak, a kormányzati elvárásoknak megfelelően történik az FHB-tőkeemelés, miután a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. olyan konstrukciót dolgozott ki, amellyel megmaradhat az állam részesedésének aránya az FHB-ban - közölte a két pénzintézet az MTI-vel pénteken.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette: nem csökkenhet a magyar állam tulajdoni aránya az FHB Jelzálogbank tőkeemelése során.

Az FHB igazgatósága és a tőkeemelésben részt vevő Takarékbank Zrt. kidolgozta az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) számára a zártkörű részvényjegyzésben való részvétel lehetőségét, amelynek nyomán változatlan maradhat az állam tulajdoni hányada a pénzintézetben. Így a kormányfő által megfogalmazott nemzetstratégiai céloknak megfelelően, az FHB Nyrt. 2015. december 28-i közgyűlése által elfogadott metódus szerint zárulhat le az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkeemelése. Ezzel tovább erősödhet a felek közti együttműködés a magyar gazdaság növekedésének elősegítésére - áll a közleményben.

A két pénzintézet hangsúlyozza: a Takarékbank Zrt.-nek mint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációja központi bankjának kiemelt célja az integráció fejlesztése, a hitelezési aktivitás növelése, a pénzügyi szolgáltatások megújítása, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztése. Mind a Takarékbank, mind az FHB, mind a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) elismeri és nagyra értékeli a magyar állam és a kormány szerepvállalását az integráció létrehozásában és eddigi támogatásában.

Leszögezték, az állammal meglévő kiváló kapcsolatok fenntartása, illetőleg megerősítése érdekében hozott döntést az FHB igazgatósága feltételes tőkeemelésről, illetve a Takarékbank igazgatósága arról, hogy az általa a 2015. december 30-án történt tőkeemelés során lejegyzett részvényekből felajánl az MNV részére akkora mennyiséget, hogy azok megvásárlásával az MNV tulajdoni hányada az FHB Jelzálogbankban elérje a decemberi tőkeemelést megelőző 7,32 százalékot, amivel a két bank hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az MNV által kifejezett, az FHB-ban korábban meglévő részesedés megtartására vonatkozó szándéka teljesüljön.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósága csütörtökön döntött a bank alaptőkéjének további emeléséről, úgy, hogy a kibocsátott új részvények megvásárlására kizárólag a magyar állam nevében eljáró MNV jogosult. A Takarékbank is felajánlott az általa tavaly decemberben jegyzett FHB-részvényekből az MNV részére, így maradhat meg az állam tőkeemelés előtti tulajdoni hányada.

Az FHB tájékoztatása szerint az állam a 2015. december 30-án megvalósult tőkeemelést követően fennmaradó összegben jegyezhet részvényeket. Ez névértéken 201 millió forint.

Az FHB december 28-i közgyűlésén úgy határozott, hogy az alaptőke névértéken legfeljebb 4,45 milliárd forinttal emelkedhet, két nappal később a bank közölte, hogy a zártkörűen megvalósult jegyzés eredményeként a jegyzett tőkéje ennél kisebb mértékben, 4,249 milliárd forinttal nőtt, 10,849 milliárd forintra.

A további tőkeemelésre a 2015. december 30-iki feltételekkel és azzal azonos árfolyamon kerülhet sor, azaz teljes mértékben megfelel az úgynevezett "market economy investor principle" követelményeinek is, így az esetleges tranzakciónak állami támogatási kockázata nincs - közölte az FHB csütörtökön.

Az MNV a tavaly december 28-i közgyűlést követően bírósághoz fordult, sérelmezve, hogy az FHB kizárta a tőkeemelésből az államot. Részvényesként az állam az FHB közgyűlésén jelezte, hogy részt kíván venni a tőkeemelésben, mégpedig úgy, hogy az elsőbbségi részvényjegyzési jogát fenntartja, a közgyűlés ezt a javaslatot elutasította.

A csütörtökön meghirdetett zártkörű feltételes tőkeemelésben való részvételt kizárólag az MNV Zrt. részére ajánlják fel, tekintve, hogy a befektetők közül egyedül a vagyonkezelő jelezte, hogy szándékában áll megtartani korábban meglévő tulajdoni hányadát - közölték.

A Takarékbank a tavaly decemberi tőkeemelés során 4,50 százalékos tulajdoni hányadot szerzett az FHB-ban.

A korábbi tájékoztatás szerint az FHB döntése abban az esetben válik hatályossá, ha az MNV a határozatban meghatározott mértékű és módon végrehajtandó alaptőke-emelésnek megfelelő előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz legkésőbb 2016. február 1-jéig, valamint a társaság rendelkezésére bocsátja az új részvények ellenértékét a nyilatkozatot követő 20 napon belül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.