Felszámolják az építőipari lánctartozásokat?

Jelentősen hozzájárulhat az építőipari tartozások felszámolásához, hogy várhatóan egyre több vitás kérdést rendez el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv.

 Több mint 130 esetben fordultak már fő- és alvállalkozók, megrendelők és tervezők a tavaly létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez (TSZSZ). Az érintett beruházások összege megközelíti a 16 milliárd forintot, melyből a vitatott összeg 3,7 milliárd forint – közölte a kamara mellett működő testület.

Arra számítanak, hogy az építőipari termelés felfutásával párhuzamosan drasztikusan nő majd az ügyek száma. Idén július közepéig több mint 130 esetben fordultak a tavaly létrehozott TSZSZ-hez. A vizsgálatok során mostanáig összesen a vitatott összegek 80 százalékát ítélték meg a kérelmezőknek.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint idén májusban az építőipar termelése több mint 28 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A TSZSZ ismertsége is folyamatosan nő, ez jól látszik az ügyszámok havi alakulásából, és a szervezet vezetői folyamatosan tartanak tájékoztató előadásokat is a budapesti, vidéki kereskedelmi és iparkamarák szervezésében. A kérelmek többsége – kétharmada – alvállalkozóktól érkezik, harmadukat fővállalkozók adják be, de tervezőcégek is keresték már meg a testületet.

A vitatott összegek 32 százaléka 1 és 5 millió forint közötti, csaknem 40 százalék 10 és 50 millió forint közötti. Több ügyben a vitatott összeg a 100 millió forintot is meghaladta, sőt, egymilliárd forintot meghaladó összeget vitató kérelem is érkezett már.

A TSZSZ eljárásának egyik nagy előnye az építőipari szereplők számára, hogy lényegesen meggyorsíthatja a peres eljárásokat. A szerv a létrehozását megelőzően történt teljesítések esetén is eljárhat, így az eljárást az elévülési időn belül visszamenőlegesen is érdemes elindítani. Valószínűleg ezt gondolta végig az a megrendelő is, aki három év elteltével a TSZSZ szakvélemény hatására mégis kiegyenlítette tartozását.

A szakértői díj egy ilyen eljárás esetében kevesebb, mint egy bírósági pernél. A kérelmezőknek a vitatott nettó érték 1 százalékát, legkevesebb 60 ezer, legfeljebb 450 ezer forintot kell megfizetniük. Ráadásul a döntési folyamat is sokkal gyorsabb, mint egy átlagos bírósági eljárás esetén, hiszen a TSZSZ-nek 30 napon belül ki kell állítania a szakértői véleményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.