Felszámolják az EMFESZ-t

A bíróság március 14-én elrendelte az EMFESZ Kft. felszámolását. A sokat látott egykori gázszolgáltató felszámolását a TM-Line Felszámoló Zrt. végzi, amelyet "az adós sajátosságaihoz igazodó különleges szakértelem" miatt sorsolás helyett kijelöltek – közli a Gazdasag.hu.

Felszámolási eljárás indult az EMFESZ Kft. ellen – ismerteti a friss cégközlöny alapján a Gazdasag.hu.

EMFESZ központ. A cég hivatalosan nem kapott értesítést a felszámolásról
Bócsi Krisztián 2010.12.29. Digitális 2010. december 29. EMFESZ központ, Irányító szoba. Bank Center. Fotó: Bócsi Krisztián

Noha a Fővárosi Törvényszék – korábbi nevén Fővárosi Bíróság – végzését most március 14-én hozta, a felszámolás iránti kérvényt még tavaly augusztusban nyújtották be. (Nyilván egy olyan hitelező, melynek a cég nem fizette ki elismert követelését.)

A felszámolásra a bíróság a TM-Line Zrt.-t jelölte ki.

Meglehetős furcsa a döntés időzítése, bár nem ez az első sajátos fejlemény az eddig is rendkívüli pénzügyi-jogi bonyodalmakat produkáló egykori gázszolgáltató háza táján.

A bíróság tavaly év végén döntött úgy jogerősen, hogy Góczi István ügyvezető 2009-ben törvénytelenül játszotta át a céget az ismeretlen hátterű svájci Rosgasnak. Az EMFESZ-t addig tulajdonló, az ukrán Dmitro Firtas érdekkörébe tartozó ciprusi Mabofi előzetesen nem tudott az ügyletről, és nem akarta eladni a gázvállalkozást.

Gócziék a jogerős döntést is megtámadták, ám februárban a Kúria helybenhagyta azt.

A cégbíróság ugyanakkor még mindig nem jegyezte be a Mabofit az EMFESZ tulajdonosaként. (A 2009-es rendkívül fura tulajdonosváltást órák alatt bejegyző honi hatóságok azóta jogszerű eszközökkel bár, de jelentős mértékben nehezítik az eredeti állapot visszaállítását.) Mint megtudtuk, a cégbíróság jelenleg többhetes törvényességi felügyeleti eljárás keretében igyekszik érvényt szerezni a többször jogerősen kimondott bíróági döntésnek, vagyis a Mabofi újbóli tulajdonosi bejegyzésének.

A 2009 óta indult per- és eljárásrengetegben eleinte gyakorta születtek Gócziék véleményét erősítő döntések is. Ám az utóbbi időkben a bíróságok és más szervek is már jobbára a Mabofinak adtak igazat. Ma az a moszkvai választott bíróság is a Mabofi javára döntött, amelyet épp az utóbb jogilag semmisnek nyilvánított, Gócziékhoz köthető 2009-es papírok neveztek meg vitarendező fórumként.

A Mabofihoz közel álló körök az utóbbi időkben sejteni engedték, hogy a szerintük 2009 óta egyszerű pénzkisíbolásról szóló EMFESZ és a mögötte álló körök immár csak úgy tudják megakadályozni a Mabofi tényleges hatalomátvételét – és a papírok legalább utólagos áttekintését –, ha felszámolásba "engedik" a társaságot. Ez amúgy nem lehetett nehéz, hisz információk szerint az EMFESZ által el nem ismert követelések is több mint százmilliárd forintra rúgnak. Egy vezetés úgy tudja egyszerűen előidézni egy cég felszámolását, ha nem fizetnek ki egy jogos számlát.

Ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben – számos megerősítő bírósági ítélet, majd az azt követő hosszadalmas hatósági eljárások végeztével – egyszer valóban a Mabofi lesz újra az EMFESZ tulajdonosa. Ám egy jogerősen felszámolás alatt álló társasággal egy tulajdonos már nem tud sok mindent kezdeni. A jogerős végzést követően ugyanis minden döntési jogosultság a felszámolóbiztosnál összpontosul.

A külvilágnak még most is csupán sejtései vannak az egykoron százmilliárdokat mozgató EMFESZ pénzeire kialakult rendkívül szövevényes hálózatról. Így borítékolható, Somogyi Krisztina felszámolóbiztosnak nem lesz könnyű dolga. Ezt a mostani hivatalos végzés is megerősíti: "a bíróság az elektronikus kijelölési eljárástól eltérően rendelte ki a felszámolót, figyelemmel az ügy tárgyi súlyára és az adósi társaság sajátosságaihoz igazodó különleges szakértelemre".

Nemrég kapta kézhez a végzést, így még nem vette fel a kapcsolatot az EMFESZ jelenleg hatályos ügyvezetőjével, Góczi Istvánnal - közölte megkeresésünkre Somogyi Krisztina felszámolóbiztos, a folyamat levezénylésére kijelölt TM-Line Zrt. cégvezetője. Ezt a közeljövőben megteszi. Már tanulmányozta a társaságról szóló cikkeket, de hivatalos iratok híján ezekből nem vonna le messzemenő következtetéseket a cég anyagi helyzetére, esetleges csődbűntett gyanújára vonatkozólag. (Az EMFESZ a hírek szerint az elmúlt év során számos vagyonelemét értékesítette, pontosan nem ismert, de egyes gyanúk szerint alacsony áron.)

A végzés kapcsán Somogyi Krisztina leszögezte: kiterjedt felszámolási, csődeljárási tapasztalataik, szakértelmük alapján valóban alkalmasnak érzi a TM-Line-t a kétségtelenül összetettnek ígérkező feladat végrehajtására. A TM-Line vezényelte le például a Parmalat, a Zalabaromfi, a Bábolna, a Hospinvest, a Kossuth Nyomda, a Leonardo Hungary felszámolását. Megemlítette, hogy jelenleg ő a vagyonfelügyelő a csődeljárás alatt álló Vegyépszer Építőnél is.

A jelenlegi szabályok szerint a felszámolási eljárást két éven belül be kell fejezni (vagyis az eladható vagyontárgyak értékesítésével a követelések lehető legnagyobb hányadát megtéríteni). Ám kivételes esetekben - például amikor jelentős pénzügyi vonatkozású perek vannak függőben - ez tetszőleges ideig meghosszabbítható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.