galéria megtekintése

Felmondani sem tudtak a WU2 gyártói

5 komment


Lencsés Károly

Majdnem két éve egyetlen fillér fizetést sem kapnak az EVM Háztartás-vegyipari és Kozmetikai Zrt. alkalmazottai – a cég az Ultra, a Bip és a WU2 termékcsaládot gyártotta –, most a bérgarancia-alapból hozzájuthatnak személyenként bruttó 1,1 millió forinthoz. A dolgozók képviseletében fellépő vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) kedden egyeztetett a felszámolóval, a TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt.-vel, és az érintettek megkapják az egykori munkaadójuktól azokat a papírokat is, amelyek birtokában próbálhatnak másutt elhelyezkedni.

A munkásokat a cég 2013 decemberében arról tájékoztatta, hogy állásidőt rendel el, amit többször meghosszabbított. A cégvezetés végül felszívódott, a dolgozók felmondani sem tudtak, nem volt kinek.

Tavaly februárban a dolgozók blokád alá vették az EVM XVII. kerületi telephelyét. A termelés akkor már két hónapja állt. Az alkalmazottaknak elvileg február 3-án fel kellett volna venniük a munkát, ehhez képest megindult a berendezések leszerelése.

 

Az alkalmazottak attól tartottak, hogy az üzemet bezárják, és ha a gépeket is elviszik, futhatnak a pénzük után. Az EVM-nél a munkaügyi hatóság szabálytalan munkavégzés miatt leállította a gépek szétszerelését, vizsgálódott a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi hatóság is.

Csak neked, mert mi már leléptünk
Csak neked, mert mi már leléptünk
Kurucz Árpád / Archív

Nem sokkal később egy cseh beszállító, a teplicai Enaspol a. s. csődbűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett. A cég jelentős mennyiségű alapanyagot szállított az EVM-nek, amely a termelést 2013 novemberében váratlanul felfuttatta, fizetni azonban nem akart. Így a csehek is integethettek 162 ezer euró követelésüknek.

A VDSZ sikkasztás miatt feljelentést tett, mert a vállalkozás 2013 utolsó hónapjaiban a bérterheket, szakszervezeti tagdíjat, de még a bírósági végzés alapján letiltott tartásdíjat is lenyúlta. A szakszervezet tavaly júniusban felszámolási eljárást kezdeményezett a céggel szemben, ami megrekedt. Az EVM vezérigazgatója Los Angelesben adott meghatalmazást egy ügyvédi irodának, amely itthon érvénytelen volt.

Nagyjából ötmilliárd forint értékű készterméket szállítottak el az EVM-ből 2013 utolsó hónapjaiban a dolgozók számítása szerint – mondta Székely Tamás, a VDSZ elnöke. A maradék alapanyag nagy részét is elvitték, ami a telephelyen maradt, időközben tönkrement. Az érdekvédő szerint az adóhatóságnak mind­össze néhány gépsort sikerült lefoglalnia.

Hogy mi lett a feljelentések sorsa, Székely nem tudja. Annak idején a rendőrségen meghallgatták, de az ügy állásáról azóta nem kapott tájékoztatást. De legalább most felgyorsulnak az események, s a szakszervezet és a felszámoló közötti egyeztetés eredményeként akár még decemberben, de legkésőbb január elején megkapják az emberek a bérgarancia-alapból járó nettó hét-nyolcszázezer forintot. A 85 alkalmazott közös megegyezéssel válik meg a cégtől.

Székely szerint módosítani kellene a törvényt, hogy a bérgarancia-alap hasonló esetekben azonnal elérhető legyen a kiszolgáltatott helyzetbe került dolgozók számára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.