galéria megtekintése

Félmillió embert lephet el a szemét

6 komment


Marnitz István

Hulladékkáosz: a csőd szélén áll a második legnagyobb hazai lakosságihulladék-szállító, az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

A 2014-es több mint félmil­liárd forintos vesztesége után tavaly már közel egymilliárd forintot bukott Magyarország második legtöbb háztartási településihulladék-szállítója, az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. – derül ki a cég nemrég leadott tavalyi eredményadataiból. Ennek nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szolgáltató saját tőkéje mínusz egymil­liárd közelébe süllyedt. Mivel magyar cég így tartósan nem működhet, a könyvvizsgáló, a Versatile-Audit Kft. felhívta a figyelmet: ha a saját tőke az idén is mínuszban marad, intézkedni kell a feltőkésítésről. Mivel a számok között egyéb tartalékoknak sincs nyoma, nem látszik más megoldás, mint hogy a tulajdonos – az önkormányzati Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás – betoljon a cégbe legalább egymilliárdot.

Sok hulladékszállító cég csak küszköd a pénzhiány közepette
Sok hulladékszállító cég csak küszködik a pénzhiány közepette
Lénárt Márton

A veszteség döntő hányada az egy évnél régebbi lakossági tartozások elszámolásából keletkezett – tájékoztatta lapunkat Seszták Oszkár, a tulajdonosi társulás, egyszer­smind a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke. Mivel ezt idén is el kell számolni, valamint az újabb beruházások fenntartási alapja is nő, az elnök az idei veszteséget is hasonló mértékűre teszi. Üzemi szinten ugyanakkor, különösen az állam nemrég alapított közszolgáltatója, az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szerepvállalásával, meglátása szerint ­II–IV. negyedévük nullszaldósra jöhet ki.

 

Tevékenységükkel – közel 600 ezer ember hulladék-közszolgáltatásának biztosításával – nem hagynak fel. Pénzellátásukat a tulajdonosnak nyújtandó bérleti díj halasztása biztosítja.

Azt, hogy a hasonló méretű hazai hulladékszállítóknál miért nem látható ilyen mértékű veszteség, az elnök a helyzet összetettségével indokolta. Egyszersmind hozzátette: bíznak a most bevezetés alatt álló, az NKHV-nál központosított elszámolási rendszer sikerében. (Eszerint július 1-jétől az ügyfelek már nem a hulladékcégek, hanem az NKHV számlájára fizetik be a szolgáltatás ellenértékét, amiből az visszaoszt a helyi ellátóknak.) Seszták Oszkár elmondta: második negyedéves bevéte­leik eddig július végén folytak be. Ha az NKHV-vel folytatott együttműködés eredményeként ehhez az összeghez augusztus közepéig hozzájutnak, nem várható fennakadás. Az elkövetkező hónapokban pontosítják az elszámolási rendet, és szükség esetén előleget is igényelnek. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a tulajdonosi társulás a tavalyi előirányzat szerint 4,2 milliárd forint költségvetési bevételből gazdálkodott, amiből 3,3 milliárd forintot tett ki az állami támogatás.

Az NKHV már folytatja a bérszámlázási tárgyalásokat az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Kft.-vel – erősítette meg lapunknak Csizmadia Tamás, az állami holding szóvivője. Mint elmondta, a bérszámlázás azt jelenti, hogy júliustól a helyi cég szolgáltat, az NKHV pedig számláz. Elmondta, hogy az észak-alföldi cég mindeddig nem kért előzetes támogatást. A cég eddig nem panaszkodott nyilvánosan. Ellenkezőleg: épp most nyitottak ügyfélszolgálati irodát Kisvárdán.

Az állam – rezsicsökkentéssel súlyosbított – lépései ellen a mintegy 150 hazai önkormányzati hulladékcég közül leghangosabban a 14. legnagyobbnak számító, 172 ezer lakost kiszolgáló Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. kelt ki. Ha egy hulladékcég nem képes elszállítani a szemetet, a katasztrófavédelem mást jelöl ki a feladatra. Tehát elvileg kizárt, hogy a szemét az utcán maradjon. Kérdés, meddig szórhatják így ki az életképtelenebbeket, és a végén marad-e egyáltalán az ellátásra alkalmas vállalkozás.

Az NKHV honlapján közzétett, hatályos lista szerinti tíz legnagyobb hazai hulladékszállító tavalyi eredménye nem mutat ennyire siralmas összképet, inkább vegyes. Lapunk elemzése alapján ugyanakkor kijelenthető, hogy az első tíz társaság eredményeit összeadva veszteség jön ki.

Az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 100 százalékos tulajdonosa a 240 önkormányzatból álló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás. Az ellátott lakosok száma közel 600 ezer. A szolgáltatás alapját képező vagyon a társulás rendelkezésére áll. A céghez tartozik például három hulladéklerakó és -kezelő, valamint válogató és szállítóflotta. Ezeket jellemzően EU-támogatásokból hozták létre. 2012-ben 115 helyhatóság területén tevékenykedtek, több mint kétszázezer háztartás kukáját ürítik. Ezt csak a fővárosi FKF haladja meg a maga 900 ezrével.

Szolgáltatók tömegei a tönk szélén

A szemétszállítás átszervezési nehézségeire hivatkozva már 56 szolgáltató kért előzetes támogatást a hulladékpénzek kezelésével megbízott állami NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től – közölte lapunkkal Csizmadia Tamás, az NKHV szóvivője. Mint emlékezetes, az állam legkésőbb július 1-i hatállyal megvonta a helyi – jellemzően önkormányzati – szemétszállítók számlázási jogát. A tarifát akkortól mindenkinek az újonnan alapított, állami NKHV-nak kell befizetni. A továbbra is helyükön maradó nonprofit szolgáltatók ezek után az NKHV-tól kapják meg a továbbműködésükhöz szükséges, különböző megfontolások szerint kiszámított anyagi forrásaikat.

A kormány az új rendszertől hatékonyságjavulást vár, rossz nyelvek szerint azonban csak Fidesz-közeli vállalkozókat hoznának így helyzetbe. A hulladékcégek ellenben anyagi ellehetetlenüléstől tartanak, és bűzölgő szeméthegyek rémképével riogatnak. Utóbbit látszik igazolni, hogy egyre-másra jelentkeznek be azok a vállalatok, amelyek már ma, az átállás előtt néhány héttel kifogytak a pénzből. Az NKHV által lapunknak ezúttal hivatalosan elismert szám minden eddigi becslést jócskán felülmúl. Az igényelt összegek elbírálásával párhuzamosan a kifizetések elindultak – rögzítette a szóvivő. Szavai arra utalnak, hogy a hulladék elszállítását az érintett településeken ma már csak napi utalásokkal tudják fenntartani.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A pénzügyi igények kielégítése végett az NHKV Zrt.-nek 25 milliárd forint tartalék áll rendelkezésére – szögezte le Csizmadia Tamás. A szóvivő úgy látja: a közszolgáltatók anyagi problémái semmiképp nem vezethetőek vissza az átállásra, hisz a cégeknek – kevés kivételtől eltekintve – most még amúgy is az áprilisban beszedett díjakból kellene működniük. A Zöld Híd által benyújtott 267 millió forintos igényt nem tartják kifizethetőnek, mivel azt nem működésre, hanem – értelmezésük szerint – az eddig felhalmozódott hiány fedezetére kérte. Az NKHV a többi szolgáltatóval is folytatja a tárgyalásokat. Újfent hangsúlyozta: a hulladékszállítás semmilyen körülmények között nem állhat le.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.