Fellegi: az energetikai beruházásokhoz EU-támogatás is szükséges

Az Európai Unió energiainfrastruktúrájának fejlesztését nem szabad kizárólag a piacra bízni, közösségi források bevonására is szükség van, mondta az eu2011.hu-nak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az energiaügyi miniszterek február 28-i brüsszeli tanácskozása előtt.

A magyar EU-elnökség honlapján vasárnap megjelent interjúban a miniszter elmondta, hogy az energiainfrastruktúra fejlesztésének egyik kényes pontja a finanszírozás. A tagállamok egy része, főképp a nyugat-európai államok azon az állásponton vannak, hogy az infrastruktúrafejlesztéseket a piacnak, az iparágnak kell finanszíroznia, míg több, főleg újonnan csatlakozott tagállam úgy ítéli meg, hogy a beruházásokhoz az uniós forrásból nyújtott támogatások is szükségesek.

Fellegi Tamás szerint tekintettel arra, hogy e fejlesztések az egész EU és minden tagállam érdekét szolgálják, különös figyelmet kell fordítani a finanszírozási szükségleteknek megfelelő, átlátható és megkülönböztetéstől mentes díjszabás kialakítására és a határokon átnyúló beruházások költségeinek megfelelő megosztására. "Ahogy azt az Európai Tanács február 4-én is hangsúlyozta, korlátozott közfinanszírozásra csak olyan projektek esetében lesz majd lehetőség, melyek támogatása az ellátásbiztonság vagy a szolidaritás szempontjából indokolt, azonban nem vonzanak kellő piaci finanszírozást" - tette hozzá.

Az Európai Bizottság az energiaügyi miniszterek hétfői tanácskozásán a tervek szerint bemutatja anyagát arról, hogy mennyit haladt az EU a megújuló energia terén a 2020-ra szóló célkitűzések teljesítésében. A miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a tagországok komolyan veszik a megújuló energiaforrások hasznosításával kapcsolatos feladataikat, ez látszik a Nemzeti Cselekvési Terveikből. Egyre inkább teret nyer az a nézet, hogy a célkitűzéseket nem kötelezettségként, hanem a jövőbe mutató gazdaságfejlesztés egyik eszközeként kell kezelni - tette hozzá.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.