galéria megtekintése

Felkészültek a hitelkiváltásra

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 29. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

A devizahitelek kiváltásával sok ballaszttól szabadulhat meg a lakosság és a bankszektor egyaránt. Kisebb lesz a törlesztő, javul a fizetőképesség, hosszabb távon mindenki jól jár. A forinthitelezésben mindig is aktív takarékszövetkezetek célja, hogy jelentős ügyfélkört szerezzenek – mondta Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója.

– Azt lehet tudni, hogy egy ügyfélnek miért éri meg a hitelkiváltás, de miért jó egy pénzintézetnek?

– A takarékszövetkezetek hazai magántulajdonú pénzintézetekként mindig is jellemzően forinthiteleket nyújtottak lakossági, önkormányzati és vállalati ügyfeleiknek. Ebből fakadóan mindössze 7500 ügyfelünk érintett a devizahitel-kiváltásban. Mivel a forinthitelezésben vagyunk igazán otthon, a forintosításra és az ahhoz kapcsolódó hitelkiváltásra nagy lehetőségként tekintünk: ügyfélkörünk megtartása mellett sok új ügyfelet is szeretnénk szerezni azzal, hogy kedvezőbb hitellel váltjuk ki forintosított hitelüket. A hitelkiváltással végleg lezárulhat a devizahitelek problémája, megszűnik az árfolyamkockázat és mérséklődik a kamatteher. Tiszta helyzetet teremtünk, ami a lakossági ügyfeleknek és a bankszektornak egyaránt jó.

– Azért a kamatkockázat nem fog megszűnni...

 

– Nem, de hosszabb-rövidebb időszakra akár fixálható is, attól függően, hogy változó vagy fix kamatozású terméket választ az ügyfél. Teljesen kizárni persze nem lehet a kamatkockázatot, de azért itt is előnyösebb helyzetbe kerülnek az ügyfelek: érdemben csökkenhetnek kamatterheik, jelentősen mérséklődhet a fizetendő havi törlesztőrészlet és ezáltal jelentősen csökkenhet az az összeg is, amit a futamidő végéig vissza kell fizetniük. Egyben növekedhet a problémamentes, rendben fizető hitelesek száma, ez pedig a pénzintézetek és az egész ország eminens érdeke is.

Szabó Levente szerint a hitelkiváltás valódi könnyebbséget jelent
Szabó Levente szerint a hitelkiváltás valódi könnyebbséget jelent
Móricz-Sabján Simon

– A mostanihoz képest mi lenne az elfogadható nem fizető arány?

– Konkrét arányokat nem tudok mondani, mert ahogy említettem a takarékoknak kifejezetten kevés devizahiteles ügyfele van. A bankrendszer egészét tekintve jelentős javulásra lehet számítani, hiszen komoly problémák oldódnak meg.

– Szigorúbbak lesznek a feltételek, nehezebb lesz mostantól hitelhez jutni?

– A kiváltásnál nem, a kiváltó hitelekre speciális szabályok vonatkoznak, éppen azért, hogy zökkenők nélkül lehessen az átmenetet megoldani. Másrészt az ügyfelekért zajló verseny is segíti a hitelkiváltást, hiszen a pénzintézetek most hosszú távon magukhoz köthetik ezeket az ügyfeleket. Az új hiteleknél ugyanakkor szigorodnak a feltételek, ezt már a fair bank törvény szabályozza, amely hosszú távon biztosítja, hogy a lakossági adósok terhei kiszámítható módon alakuljanak.

– Ebben a versenyben a takarékok mivel igyekeznek magukhoz kötni az ügyfeleket?

– Ahogy korábban sem tettük, úgy most, a hitelkiváltás során sem kívánunk belemenni az ügyfeleket egyszeri előnyökkel kecsegtető marketingakciókba. Mi a közvetlen és hosszú távú kapcsolatban hiszünk, ez az erősségünk és jól felfogott érdekünk is, hiszen magyar tulajdonú pénzintézetként a jövőben is itt leszünk. Az a célunk, hogy a hitelkiváltás valódi könnyebbséget jelentsen a hozzánk forduló ügyfeleknek, érdemben csökkenjenek a kamataik és a havi törlesztőrészletük. Emellett a takarékok készek hitelezni, hiszen több mint 1000 milliárd forint szabad forrás és a hitelezéshez szükséges tőke is rendelkezésre áll.

– Kikötés volt, hogy hitelközvetítők nem vehetnek részt a folyamatban. A lakosság ezzel jól járt? Tudnak megfelelően tájékozódni?

– Igen. A pénzügyi szolgáltatókat, ezen belül a takarékokat könnyedén el tudják érni az ügyfelek, nincs szükség közvetítőre. A takarékok az ország minden pontján ott vannak, 1500 fiókunkban teljes körű tájékoztatást kaphatnak az ügyfelek. Mindig törekedtünk arra, hogy korrekt információval, tanácsokkal tudjuk ellátni az ügyfeleket. Kollégáinkat most, a forintosításhoz kapcsolódóan is felkészítettük.

– A forinthitelesek augusztus–szeptemberben kapják meg az elszámoló papírjukat. Ott milyen mértékű lehet a törlesztők csökkenése?

– Nehéz általánosítani, hiszen sokféle hitel érintett, emellett azért is nehéz a kérdésre válaszolni, mert az adott pénzintézet gyakorlatától függ, hogy ügyfeleit mennyire érinti az elszámolás.

– Az MNB hitelintézeti szektor 2014-es számai még a hitelezés csökkenését mutatják. Az idén látszik valamilyen elmozdulás?

– A devizahitelek kiváltása eddig arra sarkallta az ügyfeleket, hogy kivárjanak. Az ingatlan- és lakáspiacon ugyanakkor már az élénkülés jelei látszanak, a forgalmi adatok növekedésnek indultak, egyes kerületekben, megyékben az árak is emelkednek. Ennek egy része a hitelkeresletben is érezhető. Összességében lassú emelkedés indulhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.