Felkarolnák az energetikai találmányokat

A magyar energetikai találmányok felkarolása érdekében együttműködési megállapodást kötött a szaktárca és a Nemzeti Innovációs Hivatal. Reményeik szerint így könnyebben juthatunk uniós forrásokhoz is.

Együttműködési keretmegállapodást írt alá Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára, illetve Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke. A felek azt ígérik, hogy ennek révén felgyorsul a tárca és az energetikai fejlesztéseket összefogó hivatal közötti együttműködés.

Kovács Pál kérdésünkre fontosnak tartotta az életképes találmányok felkarolását, fejlesztését, piacra juttatását. Ennek érdekében szükségesnek érzi az állami szereplők munkájának további harmonizálását. Ígéretesnek nevezte az aláírásnak otthont adó XII. kerületi MOM kulturális központban kiállított találmányokat, így például az eltüzelhető pelletet gyártó gépsort – amellyel szerinte feldolgozhatóvá válik például az aszály miatt elszáradt hatalmas mennyiségű kukorica –, a tetőre építhető szélgenerátor vagy az összehajtható elektronikus kismotor. Az együttműködést abból a szempontból is fontosnak nevezte, hogy a 2014–2020 közötti uniós költségvetésből minél nagyobb, kutatás-fejlesztési célokra fordítható összegeket nyerhessünk el.

Mészáros György lapunknak elmondta: jelenleg mintegy 60 milliárd forint pályázati forrás áll a fejlesztők rendelkezésére. Ennek mintegy fele uniós forrású, felét pedig a költségvetés biztosítja a cégek által fizetett innovációs járulékokból. A most aláírt együttműködés nyomán a hivatal összegyűjti a legígéretesebb találmányokat, és azok alapján pályázati javaslatokat tesz a kormányzat számára. Így a jövőbeni – zömében uniós – pályázatok kiírása során meglátása szerint figyelembe vehetik az általuk összeállított javaslatokat is.

Pokorni Zoltán, az aláírásnak otthont adó XII. kerület polgármestere beszédében az energiatakarékosság fontosságát emelte ki. Megemlítette, hogy a MOM kulturális központ épületének működtetésében is jelentős szerepet játszanak megújuló energiás és energiahatékonysági fejlesztések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.