galéria megtekintése

Fegyvertelen az árkommandó

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 18. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Ígérete szerint a kormány szigorúan számon kéri, hogy a sertéshús áfájának jövő évi csökkentése megjelenjen a kiskereskedelmi árakban. Az árkommandó ötlete nem új, a frázisok pufogtatásánál azonban eddig senki nem ment tovább.

– Szabad árképzés van, ezért nem hiszek abban, hogy a kormánynak valamiféle hatóságot kellene játszania – fogalmazott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: figyelemmel kísérik majd, hogy a sertéshús áfájának tervezett jövő évi, 27-ről öt százalékra csökkentése nyomán alacsonyabbak leszek-e a kiskereskedelmi árak. Tállai szerint amennyiben ez a várakozás nem teljesül, úgy „le kell vonni a következtetéseket” és „más módszerekhez kell nyúlni, hogy csökkenjen az ár”.

Ha csak az áruházakon múlik, akkor januártól olcsóbb lesz a sertéshús
Ha csak az áruházakon múlik, akkor januártól olcsóbb lesz a sertéshús
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Arra nem tért ki, hogy mit ért „más módszerek” alatt. Miként a napokban Tállainál jóval keményebben fogalmazó Pankucsi Zoltán adóügyekért felelős helyettes államtitkár sem részletezte, hogy kell azt érteni: „megvannak az eszközeink, hogy ezeket a kereskedőket megfelelő módon rávegyük arra, hogy ténylegesen érvényesítsék az árakban az áfacsökkentést”.

 

– A piaci versenynél jobb árszabályozó nincs – szögezte le kérdésünkre Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, aki szerint egészen biztos, hogy a most bejelentett áfacsökkentés teljes egészében meg fog jelenni a bolti árakban. A tőkehús esetében rendkívül kiélezett a verseny, egyfelől sok cég foglalkozik sertésvágással, másrészt sok kiskereskedőnél a tőkehús az egyik legfontosabb vevővonzó termék, így aki nem csökkent az áfakülönbözetnek megfelelő mértékben, az könnyen kiárazhatja magát a piacról. Ugyanakkor az áfaszint és a fogyasztói árak változása nem feltétlen felel meg egymásnak egy az egyben. Az élő sertés ára ugyanis hetente változik, együtt mozog az európai árszinttel – hívta fel a figyelmet Éder. Az elnök szerint az elmúlt fél évben igencsak nyomott volt az élő sertés ára, így azzal lehet számolni, hogy a következő egy-két évben akár jelentősen emelkedhetnek az alapanyag- és azzal együtt a fogyasztói árak.

Politikusok korábban is tettek kísérletet arra, hogy a piaci szereplők árképzésével kapcsolatban számon kérjék az áfa vagy például a benzinár csökkenését. Ám a rendszerváltás előtt működő árhivatalhoz hasonló ellenőrző, hatósági jogkör híján inkább legfeljebb szóban tudtak fellépni a nem szimpatikus piaci folyamatokkal szemben. Legutóbb idén januárban Rogán Antal, a parlamenti Fidesz-frakció, valamint a gazdasági bizottság vezetője akadt ki azon, miért nem csökken a kifli ára, miközben a benzin jóval olcsóbb lett.

Végül az NGM tett pontot a történetre azzal, hogy némi vizsgálódás után megállapította: a kiskereskedelmi árképzést az olajárak mellett a fuvarozás egyéb költségei, például a kötelező biztosítás díjának alakulása, illetve más költségelemek is jelentősen befolyásolták. Rogánék erre azzal lőttek vissza, hogy bejelentették: a frakció országgyűlési határozatban fogja „felkérni” a kormányt, alakítson ki egy árfigyelési rendszert, és amennyiben látja, hogy egy piaci szereplő az árak kialakításánál nem veszi figyelembe az energiahordozók árának csökkenését, akkor a vállalkozástól vonják meg az állami munkahelyvédelmi támogatást. Ám az elképzelésből azóta sem lett semmi.

Még 2005-ben a Gyurcsány-kormány úgy döntött, „árkommandóval” figyelteti, hogy érvényesül-e az árakban az áfacsökkentés. Mint azt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök megjegyezte: „a költségvetés nem azért mondott le az áfabevételről, hogy az a kereskedők zsebét vastagítsa”. Ám a fogyasztóvédelmi szerveknek akkor sem volt ilyen jogosítványuk, s végül az ötletet le is passzolták a civil fogyasztóvédelmi egyesületeknek, amelyek érdemi erőforrás nélkül nem is tudtak mit kezdeni a feladattal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.