Kínos: világsztárok énekeltek a fegyverkereskedők megsegítésére

Csúnya történet kerekedik a nyolcvanas évek legnagyobb, az etióp éhínség enyhítésére hivatott segélykoncertjéből. Nem a szervezők szándékával vagy a céllal volt a baj, hanem - nagyon úgy tűnik - az eredménnyel. A Bob Geldof által szervezett Live Aid a bevételeiből és a felajánlott pénzeiből a BBC szerint csaknem teljes egészében fegyvereket vásároltak.

Bob Geldof, a magát rockzenészből nemzetközileg elismert támogatásgyűjtővé kinőtt élő brit legenda felháborodottan reagált a BBC külföldi adásaiban elhangzott hírre, hogy az 1984-85-ös etiópiai éhínség áldozatainak felajánlott pénz mintegy 95 százalékát a felkelők fegyvervásárlásra és egyéb katonai célokra sikkasztották el. Pedig a hír, úgy tűnik, nehezen kezdhető ki, miután a BBC munkatársai igencsak hosszú ideig gyűjtötték az adatokat, s a mozaikdarabokból összeálltított történetet a héten teregették ki a BBC World Service tényfeltáró műsorában.

A Live Aid segélykoncertet szervező rockzenész figyelmét egyébként éppen a brit közszolgálati médium riportjai hívták fel az afrikai szegénység mértékére és késztették cselekvésre. Akkor mintegy nyolcmillió etiópot érintett a szárazság okozta élelmiszerhiány.

Első lépésként Geldof életre hívta a Band Aid-et, amely 1984 karácsonyára elkészítette a rövid idő alatt hárommillió példányban elkelt Do They Know It`s Christmas? című szóló lemezt. A következő év júliusában pedig a londoni Wembleyben és a philadelphiai JFK Stadionban egymást követően rendezték meg az azóta is emblematikusnak tartott segélykoncertet. A BBC műsora szerint a koncertek bevétele elétre a 284 millió dollárt. A rockzenei akció a világ érdeklődésének középpontjába került, miután a műholdas kapcsolat révén hatvan ország közel 400 millió tévénézője láthatta az eseményeket.

A BBC csütörtök délelőtt sugárzott újabb beszámolója rávilágít arra a körülményre, hogy 1984-85-ben az etióp kormány harcban állt az északi Eritrea és Tigré szövetségi tartományokban tevékenykedő felkelőkkel. A vidék nagy része a hivatalos szervek ellenőrzésén kívül állt, így a jótékonysági szervezetek Szudánból vitték be ide a segítséget, miután annak továbbítását Mengisztu Hailé Mariam kormánya megtagadta. Ennek egy része élelmiszer, másik része készpénz volt, amelyből Etiópia működőképes termőföldjeiről kellett volna gabonát vásárolni.

A rádióműsorból azonban az derült ki, hogy ellenálló katonák gabonakereskedőknek adták ki magukat, és a nyugati felajánlásokból származó óriási összegek fejében a kialkudott magok helyett homokkal megtöltött zsákokat adtak át. A rebellis harcosokat, a Tigrinyai Népi Felszabadítási Frontot Etiópia jelenlegi kormányfője, Meles Zenawi vezette, aki 1995 óta áll az ország élén és ígéretes demokratikus reformjainak köszönhetően Afrikában és a nyugati világban egyaránt általános elismerést élvez.

A BBC persze nem a levegőbe beszél. Az adásban megszólalt a felkelők egyik parancsnoka, Gebremedhin Araya, aki felidézte, miként álcázta magát muzulmán kereskedőnek, hogy félrevezesse a segélyszervezetek képviselőit.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Tigrinyai Népi Felszabadítási Front volt katonai parancsnoka, Aregawi Berhe sem rejtette véka alá, hogy bizony a kezükön átment mintegy százmillió dollár 95 százalékát „térítették el" saját céljaikra. Geldof azonnal erős kétségeit fejezte ki. Úgy vélte, ha a rendelkezésre álló pénzekből valóban ennyi tűnt volna el, akkor több mint egymillió éhezőnek kellett volna elpusztulnia. A zenész amiatt is aggódott, hogy a sikkasztásról szóló hírek hallatán a briteknek elmegy a kedvük az adakozástól, ami szerinte tragikus lenne. Kifogásolta a BBC állításait a Band Aid egykori hivatalnokai által a közszolgálati médiumhoz intézett levél is, mely azt hangsúlyozza: „a közvéleménynek nem szabad azt hinnie, hogy a világ egyik legszegényebb országa számára nagyvonalúan felajánlott pénzekkel visszaélések történtek, vagy az emberek hiába nyúltak a zsebükbe."

Az üggyel már foglalkozó The Times napilap szerint Meles Zenawi addisz-abebai hivatala egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A BBC tartja magát munkatársai értesüléseinek hitelességéhez. Őket erősíti az amerikai titkosszolgálat egyik 1985-ös jelentése is, amely arról szólt, hogy az adományok egy részét „majdnem biztosan" katonai célokra térítik el.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
A szegénység váljon történelemmé - éppen a kívánság vége maradt le a Live Aid 2005-ös koncertjén a karkötőről
A fan joins hands during the Live 8 France concert at the Chateau de Versailles near Paris July 2, 2005. A galaxy of rock and roll stars grace stages across the globe on Saturday for what is being billed as the greatest music show ever, in a bid to put pressure on leaders of the Group of Eight major industrialised nations meeting in Scotland next week to do more to alleviate poverty, particularly in Africa. Live 8, an expanded version of the Live Aid sensation 20 years ago, takes in 10 cities and four continents, kicking off in Tokyo in the east and ending in North America in the west. REUTERS/Pascal Rossignol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.