Intézményesítették a lenyúlást az uniós pályázatoknál

A folyamatokat vizsgálva nem alaptalan az a feltevés, hogy a hazánknak jóváhagyott keretösszeg minél nagyobb arányú kihasználása korrupciót generálhat. A források kezelői a pályázatokra szánt pénzt például rendszeresen felültervezik, az elszámolható költségeket pedig igen bőkezűen kezelik.

Elkeserítőnek mondható a TI azon megállapítása, amely szerint a hatóságok nem érdekeltek abban, hogy szigorúan ellenőrizzék a költségeket. Így korántsem meglepő: számos esetben előfordult, hogy a piaci ár ötszöröséért, vagy akár tizenháromszorosáért szereztek be egy árut uniós támogatással a háttérben. Konkrét példát is említett a TI tanulmánya, igaz, intézménynév nélkül. Ez arról szólt, hogy egy magyar egészségügyi központ részben uniós forrásból egy szlovákiai vállalattól 1,7 millió euróért vett meg egy olyan berendezést, amelynek beszerzési ára Szlovákiában 262 ezer euró volt.

Az európai pénzeket döntően közbeszerzési eljárás során költik el itthon, amely a legkockázatosabb szakasza a korrupció szempontjából – jelentette ki Nagy Gabriella, a TI közpénzügyi programvezetője. Kállay László, a tanulmány szerzője rámutatott, hogy ezen eljárásokban a korrupció során rengeteg költség forgácsolódik el, amely valójában a felhasználható pénzek összegét nagymértékben csökkenti.

Kállay László egy példát is levezetett a pénzek elfolyásáról. Abban az esetben, ha egy projekt során a piaci beszerzési érték 100 egység, míg a támogatás ennek 40 százaléka, a túlárazás pedig 25 százalék, akkor ilyenkor a korrupciós járadék – azaz ami konkrétan korrupcióra megy el – a támogatási összeg 50 százalékát elviszi. Amennyiben a túlárazás 67 százalék, akkor a teljes támogatási összeg a korrupciós költségeket finanszírozza.

A tanulmány szerzője azonban sietett hozzátenni, hogy 25 százalékos túlárazás ma már nem éri el az ingerküszöböt, azaz ha valaki ennyit állít be a projektbe, azzal lényegében már nem is állnak szóba. Ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy a korábbi programok kapcsán készített interjúk alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az eddig elvégzett projektek közül nem nagyon volt olyan, ami ne lett volna túlárazva. Azt viszont nem lehet mondani, hogy a túlárazás mértéke az idő előrehaladtával emelkedett. Úgy tűnik, hogy ilyen kontroll mintha lenne a rendszerben – fogalmazott. Arra a kérdésünkre a tanulmány szerzője nem tudott konkrét számot mondani, hogy a 2007–2013 közötti időszakban az említett 8200 milliárd forintból a túlárazás miatt mennyi égett el.

Fontos azt kiemelni, hogy nemcsak az pénzek elosztását, hanem az ellenőrzést is a magyar hatóságok végzik el. Csak ezt követően jönnek az európai szervek, így például a Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF). Beszédes adat, hogy utóbbi szervhez a magyar hatóságok egyetlenegy visszaélésre utaló esetet sem jelentettek.

– Pedig a rendszer alapja éppen az lenne, hogy a hatóságok együttműködnek, de az adatokból látható, hogy az nem történik meg – mondta a TI ügyvezető igazgatója. Magánszemélyektől ellenben tavaly 28 panasz futott be az OLAF-hoz, amellyel így a negyedik helyen állunk. Mindebből végül 13 vizsgálatot indított meg az uniós szervezet, amellyel viszont a második helyen állunk, bennünket csak Románia előz meg a OLAF elindított vizsgálati listáján, ott 36 eset áttekintésébe kezdett bele a Hivatal.

A TI jelentése megállapítja, hogy a 2014–2020-as költségvetési időszakban erősödik a források fölötti állami kontroll. Ennek az a háttere, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszűnésével 2014-től a forráselosztást irányítását végző hatóságok a minisztériumhoz kerültek, eközben pedig a központi koordinációs feladatokat a Miniszterelnökség látja el. Így bár látszólag decentralizációt hajtottak végre, azonban éppen ellenkezője történt, hiszen minden funkció a közigazgatáson belülre került. A TI arra is felhívta a figyelmet, hogy a korrupció sokkal nagyobb arányú a vissza nem térítendő támogatások esetében, így ebből a szempontból veszélyes, hogy a kormány ebben a ciklusban az ilyen források mennyiségét jelentősen szeretné megnövelni.