Van, aki visszakaphatja az útdíj felét

Visszakérhetik a hétszemélyesnél nagyobb kisbuszok idei úthasználati díjainak felét a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak.

A kompenzációra jogosultaknak így annyiba kerül a díjas utak használata, mint a személygépkocsival autózóknak. Az útdíjrendszer elkapkodott januári kiterjesztése nyomán elkerülhetetlenné vált kormányzati nagylelkűség a költségvetés több tízmillió forintjába kerülhet.

A visszatérítést a kormány március végén napvilágot látott rendelete szerint 2016. január 31-ig kérhetik a négy vagy több gyermeket nevelő családok, és a parkolási igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozottak, illetve az utóbbiakkal egy háztartásban élő hozzátartozók – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az útdíjkompenzációs kérelmeket postán vagy személyesen április 1-jétől lehet eljuttatni a járási, illetve fővárosi kerületi hivatalokba, a kormányablakokba vagy az okmányirodákba.

A kisbuszok tarifáját januárban emelték a duplájára
A kisbuszok tarifáját januárban emelték a duplájára
Kurucz Árpád

A tárca közlése szerint a kérelemhez csatolni kell a matrica megvásárlásáról szóló bizonylatot, mobiltelefonos vásárlás esetén az ennek igazolására kitöltött nyilatkozatot. A kérelmek fogadására feljogosított hivatalokban a kompenzációs eljárások megkezdése miatt aligha lesz nagy tolongás. A becslések szerint ugyanis legfeljebb 1200-1500 nagycsaládos rendelkezik olyan gépkocsival hazánkban, amely a visszatérítést megalapozó D2-es útdíj kategóriába tartozik, és a mozgáskorlátozottaknál sem lehet ennél több ilyen jármű.

Így a költségvetés a „Járási szociális feladatok ellátása” című előirányzatát a várakozások szerint mintegy 75 millió forinttal terheli majd meg az útdíjak részleges visszafizetése. Kompenzációt csak azok a nyolc vagy többszemélyes, legfeljebb 3,5 tonnás gépkocsival rendelkező, útdíj-visszatérítésre jogosultak kérhetnek, akik heti vagy havi országos, illetve éves megyei e-matricát váltottak. Ezeknek a D2-es kategóriába tartozó, idén januárban bevezetett matricáknak az ára ugyanis kétszerese a személygépkocsik úthasználati jogosultságának.

Ami a gyakorlatban azt jelenti, a heti címkék után 2975 forint, a havi e-matricák esetében 4870 forint jár vissza a nagycsaládosoknak és a mozgáskorlátozottaknak. Az éves megyei matricák árából a jogosultak ötezer forintot kaphatnak. Az éves országos úthasználati jogosultsággal autó zó kedvezményezetteknek ugyanakkor nem jár vissza pénz, mert ennek a címkének az ára a személygépkocsik és a kisbuszok esetében egységesen 42 980 forint.

A benyújtott kérelmekről első körben a fővárosi és megyei kormányhivatalok a gépjárművekre, illetve családtámogatásokra vonatkozó nyilvántartások alapján határoznak. A kormány rendelete szerint a vitás esetekben a Nemzeti Közlekedési Hatóság jár el. A visszajáró forintokat a kérelmezők postai kézbesítéssel vagy banki átutalással kaphatják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.