Csak az új érmékről 'mellőzik' a köztársaság feliratot

Megváltozik az érmék felirata, mivel januártól megváltozik az ország neve is. Az áttervezés és a nyomóformák átállítása mintegy ötmillió forintba kerül.

Megváltozik az új, forgalomba kerülő magyar pénzérmék felirata, miután 2012 január 1-jével az ország hivatalos megnevezése Magyar Köztársaságról Magyarországra változik - tájékoztat a Magyar Közlöny legfrissebb, hétfői száma.

Az új kétszázforintos látványterve
Az új kétszázforintos látványterve

A változtatást a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendelte el. Az új kibocsátás az 5, a 10, a 20, az 50, a 100 és a 200 forintos címletű érméket érinti.

Kizárólag a 2012-től gyártandó érméken szerepel az új megnevezés, a bankjegyeken nincs országnév (csak a „Magyar Nemzeti Bank” felirat), így azok eleve nem érintettek ebben – tájékoztatta lapunkat a jegybank a kommunikációs osztálya.

A feladat nem jár a 2012-ig kibocsátott érmék bevonásával, cseréjével, mivel azokra a kibocsátásukkor érvényes jogszabályok vonatkoznak, és azok továbbra is forgalomban maradnak. Az országnév-változásnak csak egyszeri költsége van (összesen nagyjából 5 millió forint tervezési, szerszámgyártási költség), mely eltörpül az évente a forgalom bővülése, ill. a forgalomból kicsapódó érmék miatt szükséges utángyártás milliárdos nagyságrendű költségei mellett.

Az MNB 2012-ben csak a három legkisebb címletből (5, 10, 20 forintos) tervez – viszonylag alacsony volumenű, mindegyikből 10 millió darab - gyártást, így a lakosság elvben e címletekből találkozhat majd a forgalomban az új érmékkel. Ez a folyamat azonban igen lassú lesz, hiszen e címletekből eleve sok érme forog a forgalomban, így az új érmék csak lassan nyerhetnek majd teret.

Az ország hivatalos nevének megváltoztatása a már forgalomban lévő érméket nem érinti, azokat nem a jegybank nem vonja be, a „Magyar Köztársaság” feliratú érmék továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.