Erzsébet-utalvány után SZÉP-kártyát is elfogadhat a Tesco

A multinacionális kereskedőláncok közül továbbra is csak a Tesco tudott bejutni az állami kézbe került utalványos kereskedelembe. A többi konkurens külföldi céget azonban továbbra sem engedik közelébe ennek a piacnak.

Az Erzsébet-utalványok után most a SZÉP-kártya elfogadásáról is szerződést kötött a Tesco. A cég közleménye szerint június közepétől a lánc 36 hipermarketjének grillpultjában is beválthatóak a SZÉP-kártyák.

Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány.

A Tesco közleménye emlékeztet: az áruházlánc hipermarketjeiben április óta elfogadják az Erzsébet-utalványt.

Az Erzsébet-utalvány és most a SZÉP-kártya felhasználásáról a Tescóval kötött megállapodások sajátossága, hogy közben az állami kibocsátó a többi multinacionális érdekeltségű áruházláncot a jelek szerint nem engedi ennek a piacnak a közelébe.

Piaci szereplők többször is utaltak rá, hogy a több áruházlánccal az állami kibocsátók lényegében szóba sem állnak.

Az Auchan vezérigazgatója, Dominique Ducoux például csütörtökön mondta el lapunknak, hogy immáron két hónapja elküldte a cég az Erzsébet-utalványról szóló szerződéstervezetét az utalványkibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft.-nek, ám azt még csak válaszra sem méltatták azóta.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) érthetetlennek tartja, hogy közel fél év huzavona után az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Match, a Penny Market és a Spar üzleteiben a vásárlóknak még mindig csalódniuk kell, ha Erzsébet-utalvánnyal akarnak fizetni.

A nemzetközi láncokkal való elhúzódó tárgyalások annál is furcsábbak, hogy az utalványok, illetve a SZÉP-kártyák rendszere a tavalyi év végén indult el, és a kormányzati kézbe került kibocsátó igen hamar, gyakorlatilag napok alatt megállapodott a hazai kézben lévő kereskedőkkel. A jelenlegi állapot alapján úgy tűnik, hogy a kormányzat a hazai tulajdonú, saját gazdasági holdudvarába sorolt kereskedőknél akarja tartani a kedvezményes adózású utalvány-kereskedelmét.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a korábban, a kormánysajtóban rendszeresen és élesen támadott Tesco miért kapta meg végül ezeket a lehetőségeket. (A szerződéskötés óta a Fidesz tulajdonosi és érdekkörébe tartozó médiatermékekben eltűntek a Tescóról szóló kritikus híradások.)

Az Erzsébet-utalvány, illetve a SZÉP-kártyák kapcsán az unió a napokban jelentette be, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Úgy tudni, hogy az eljárás indoka ez a diszkriminatív eljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.