Még nem volt Orbán-közeli a közgyűlés

A Dunamenti Erőmű mai közgyűlésén még nem vett részt az új, Orbán-közeli résztulajdonos. A bankok továbbra is korábbi hitelük azonnali visszafizetését követelik a cégen - tudtuk meg.

Az ország második legnagyobb erőművének számító, csődközeli helyzetű Dunamenti Erőmű mai közgyűlésén a tulajdonosok újabb közgyűlés összehívásáról döntöttek - tudtuk meg. A bankok még mindig több milliárdos hiteleiket kérik vissza az áramtermelését tavaly felfüggesztő, így bevételek nélkül maradó társaságtól.

A helyzeten egyelőre nem változtat, hogy két hete 24,5 százalékot vásárolt a társaságban a svájci MET Power AG, amely - mások mellett - a miniszterelnökhöz közel álló Garancsi István, illetve a Mol áttételes résztulajdona. Az adásvételt ismereteink szerint még nem jegyezték be. Így a MET - mint azt a cégnél lapunknak megerősítették - nem vett részt a közgyűlésen. Az ügylet során a francia GDF Suez adott el Dunamenti-papírokat, de megőrizte többségét és a vele járó irányítói jogokat is. Igaz, a MET-nél korábban úgy fogalmaztak, szívesen tárgyalnának tulajdonrészük növeléséről.

A MET meg nem nevezett nagyságú hitelt is nyújt az erőműcégnek. Ez alighanem rövid úton a bankokhoz kerülne, bár erről a felek nem nyilatkoznak. Értesülésünk szerint a bankok e hónap végéig adtak haladékot a helyzet rendezésére. Ellenkező esetben felszámolással fenyegetnek. Már a cég tavaly év végi közgyűlésének napirendjén szerepelt a csődeljárás lehetősége, ám azt akkor elvetették.

Úgy tudjuk, a MET először a március végére tervezett közgyűlésen jelenhet meg tulajdonosként. Megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy akkor a társaság a bankokat megnyugtató üzleti tervvel állhat elő.

A korábban napvilágot látott információk szerint a MET olyan vitatott gázügyleteket folytatott az állami MVM-mel, melyen sok tízmilliárdos hasznot könyvelhetett el, az MVM helyett.

Pánczél Andrea, a GDF Suez magyarországi kommunikációs igazgatója megkeresésünkre annyit közölt, hogy a közgyűlésen a vezetők tájékoztatták a tulajdonosokat a társaság helyzetéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.