Engedélyezte a GVH a Ringier-Axel Springer fúzióját

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte  a Ringier - Axel Springer fúziót és a VCP médiaportfóliójának létrejöttét. A következő időszakban az átalakuláshoz szükséges folyamatok zajlanak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa már május végén előzetes szakhatósági hozzájárulást adott a VCP érdekeltségébe tartozó Lumen Hungary Holding Zrt. (Lumen), valamint az Axel Springer SE (AS) és a Ringier AG (Ringier) részére.

Király Mária, az Axel Springer operatív ügyvezetője elmondta az  MTI-nek: a versenyhivatali döntés lehetővé teszi az adásvételhez kapcsolódó jogi eljárás megkezdését, így a fúzió a céljaik szerint 2-3 hónapon belül rendeződhet. A GVH a fúzióhoz nem támasztott követelményeket, azt a társaságok beadványának megfelelően hagyta jóvá.

Az Axel Springer és a Ringier első ízben 2011-ben kívánt összeolvadni - harmadik fél bevonása nélkül - ám akkor a médiatanács nem adta meg a szakhatósági hozzájárulást ehhez. Ezt azzal indokolták, hogy a fúzió "egyértelműen és jelentősen" veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. A médiatanács a bírálat során többek között a vélemény-befolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat, illetve a nyomtatott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte.

A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok.

Az év magyar médiaüzletét január végén kötötte meg a Ringier, az Axel Springer és a Vienna Capital Partners. Ennek részeként a Népszabadság a VCP többségi érdekeltségébe került. A magyarországi médiaportfólió része emellett nyolc megyei napilap, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, valamint számos magazin, így többek között a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny, valamint a mindmegette.hu gasztroportál is.

A VCP jövőbeli magyar médiavállalatának alapját az Axel Springertől és a Ringiertől érkező mintegy 700 munkavállaló, a naponta összesen több mint 230 ezer példányban értékesített napilapok, jelentős magazinok és online termékek, Magyarország legnagyobb napilapnyomdája és egy országos előfizetés-terjesztő vállalat alkotják - számolt be lapunk korábban.

– Az a kifejezett tervem, hogy az Axel Springer és a Ringier Magyarország jelenlegi részeiből összeálló vállalatot még hatékonyabbá, érdekesebbé és nyereségesebbé tegyem. A csapatom és én megbízzuk a magyar menedzsmentet azzal, hogy invesztáljon az újságírásba – mondta Heinrich Pecina, a VCP Senior Partnere az adásvételt követően. A Ringier és VCP megállapodásának értelmében a Ringier Magyarország jelenlegi ügyvezető igazgatója, Mihók Attila vezeti majd a VCP új médiavállalatát.

A VCP nem ismeretlen befektető Magyarországon, több nagy üzletet is végrehajtott már. Korábban érdekelt volt a Borsodchemben és a TVK-ban, hosszú ideje pedig az FHB Bank meghatározó részvényese. A médiába Magyarországon még nem invesztált, de Horvátországban és Szerbiában voltak már sikeresen végrehajtott médiaüzletei. Utóbbi éppen a Ringier-vel.

A most engedélyezett üzlet másik feleként a Ringier AG és az Axel Springer SE a magyarországi tevékenységét a Ringier Axel Springer Media AG-ba integrálja. Az új cég Ringier Axel Springer Magyarország néven fogja megkezdeni tevékenységét. E vállalathoz kerül a Blikk, a Vasárnapi Blikk, valamint többek között női magazinok (például a Kiskegyed), az Auto Bild, a Glamour és a Geo, továbbá a tévéújságok.Az újonnan létrejövő magyarországi leányvállalaté lesz a kecskeméti nyomda is. A Ringier Axel Springer Magyarország vezetője Bayer József, az Axel Springer magyarországi cégcsoportjának ügyvezető igazgatója lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.