galéria megtekintése

Elszáll a helikoptertender?

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 12. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Személyi következménye lett a honvédség hárommilliárdos használtgép-beszerzésének. A rendőrség, a légimentők és a hadsereg felszerelésére szánt százmilliárd forint körüli nagy közös kormányzati vásárlás akár meg is hiúsulhat.

Tovább késlekedik, sőt, pénzhiány okán akár meg is hiúsulhat a nagy közös kormányzati helikoptertender, pedig a helyzet annyira égető, hogy már személyi következménye is lett a hirtelen megoldásoknak. Mint azt néhány hete megírtuk, a Magyar Honvédség három használt, felújított orosz Mi–8-as helikoptert volt kénytelen vásárolni, mert már egyetlen repülőképes forgószárnyasa sem maradt, így már a személyzet légi jártasságának fenntartásához szükséges repülési minimumidőket sem volt mivel teljesíteni.

A hadseregben nem maradt repülőképes forgószárnyas, ezért gyorsbeszerzésre kényszerültek
A hadseregben nem maradt repülőképes forgószárnyas, ezért gyorsbeszerzésre kényszerültek
Reviczky Zsolt

Ezért a HM az egykor a Magyar Nemzet által szocialista kötődése miatt támadott Solar Kft.-től vásárolt eredetileg civil használatban repült három helikoptert, nem kevésért, hárommilliárd forintért. (Csak összehasonlításul: ennyibe kerül egy eredetileg is mentőhelikopternek kialakított új légimentő gép.)

 

Mint a Hvg azt korábban megírta, a Miniszterelnökségen már belső vizsgálatot szorgalmaztak a beszerzés miatt, bár erről hivatalos információt nem tettek közzé. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy ez a beszerzés is az egyik oka annak, hogy a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, Borbíró Zoltán nem folytatja tovább munkáját ebben a beosztásban.

Hogy a hárommilliárdot tudjuk mihez hasonlítani: a számítások szerint a közös, a rendőrség, a légimentők és a honvédség igényeit is hosszú távra – tizenöt-húsz évre is akár – megoldó tender összértéke százmilliárd forint alatt marad, amelyet a gyártók által kínált pénzügyi konstrukciókkal akár több év alatt elegendő kifizetni. Csakhogy a kormány is nehéz helyzetben van: a magas államadósság, valamint a paksi beruházás bevállalása hosszú távra köti meg a pénzügyi lehetőségek terén a kezét. A legolcsóbban ugyanis akkor lehetne megvenni a szükséges helikoptereket, ha egy csomagban vásárolna az állam, ám nyilván ez a megoldás a leginkább forrásigényes.

Az olcsóbb megoldás ezen a téren is drága: kisebb egyszeri költség mellett az egyes forgószárnyasok drágábbak lesznek, s mint a mellékelt ábra mutatja, a használt gépek beszerzése a legdrágább. Ilyen esetben ugyanis rögtön nagy értékű karbantartással kell kezdeni, s a sokat repült légi járművek folyamatos üzemben tartása is sokkal drágább. Erről nemrégiben Siklósi Péter védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt a Magyar Honvédban egy 2012-ben érkezett amerikai ajánlat kapcsán, amelynél kiderült: az ajánlott használt gépek – bár a teljes üzemidejük fele még hátravan – felújítása óriási költségeket igényel.

Korábban volt egy olasz kormányzati ajánlat is, ám ezt Siklósi szavai szerint azért vetették el, mert már a tárgyalások elején felmerültek a nyilvánosságban vádak és találgatások az ügylet tisztaságát illetően. A vásárlás egyre sürgetőbb, mégis folyamatosan csúszik. A mentőszolgálat két darab egymotoros helikoptere októbertől uniós korlátozások miatt nem repülhet, helyettük 682 millió forintért bérelnek átmeneti időszakra kétmotoros gépeket. Ám 2016 tavaszán, amikor lejár a most használt, osztrák regisztráció alatt lévő öt gép bérleti szerződése, összesen hét mentőhelikopterre lesz szüksége a légimentőknek.

A rendőrség sem áll jól. 1979 óta, azaz 35 éve szolgál a rendőrségi flottában az az orosz Mi–2 típusú helikopter, amellyel az ukrajnai válság kirobbanásakor Orbán Viktor kormányfő utazott a határ térségébe. Bár ez a gép legutóbb 2010-ben esett át nagyjavításon, és a szakértők szerint makulátlan állapotban van, a technológia mégis majd négy évtizedes. Abban mindenki egyetért, hogy nemzetbiztonsági szempontból nem tízpontos megoldás ilyen géppel fuvarozni a hivatalban lévő kormányfőt.

Az egyes tárcáknál komoly egyéni érdekeket is erősíthet a helikopterbeszerzés, épp ezért sem a HM-ben, sem a mentőket felügyelő Emmiben nem tüsténkednek a közös tender támogatásán. Annak ellenére sem, hogy az sokkal olcsóbb, s kormányközi megállapodás esetén még a finanszírozás is könnyebben megoldható. Vannak olyan gyártók is, melyek az üzletért akár bizonyos alkatrészgyártás idetelepítésével munkahelyeket is teremtenének Magyarországon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.