Kőkemény kartell vasúton

Hétmilliárd forintot meghaladó összegű bírságot szabott ki kartellezés miatt négy vasútépítő cégre a Gazdasági Versenyhivatal. A nyomozást bizonyítékokkal segítő ötödik kartellező nem kapott büntetést. A 2007 óta tartó vizsgálatnak 12 cég bűnösségét nem sikerült bizonyítania.

Kőkemény" kartellben való részvétel miatt 7 milliárd 178 millió forint bírsággal sújtott négy vasútépítő vállalkozást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön. A gazdasági verseny tisztasága felett őrködő testület közleménye szerint a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky-csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a STRABAG-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot kapott.

A 2004-2005-ös kartellezésben a Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Kft. is részt vett. A társaság azonban élt az engedékenységi kérelem lehetőségével, és az ügy feltárásához nélkülözhetetlen bizonyítékokat szolgáltatott. Így elkerülte a bírságolást.

A GVH közleménye szerint gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának megsértése miatt a hatóság 2007 november 20.-án, egy hajnali rajtaütéssel megkezdett vizsgálatában eredetileg tizenhét vállalkozással szemben folytatott eljárást. Közülük azonban csak a megbírságolt öt cég esetében találtak bizonyítékot a kartellezésre.

További 12 vállalkozás tevéknységének vizsgálata alapján nem volt bizonyítható a versenykorlátozó megállapodásokban való részvételt. Így az eljárást megszüntették a CELLVASÚT Építőipari Kft. Va, a „GRANIT" HUNGÁRIA Építőipari és Szolgáltató Kft., a Hídépítő Zrt., a „HÍDÉPÍTŐ SPECIÁL" Vízi és Robbantási Munkák Kft., a HOCHTIEF Construction AG Magyarországi Fióktelepe, a KELET-ÚT Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft., a „KÖZÉPSZOLG" Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., a Resonator Vállalkozási és Kereskedelmi Kft., a STRABAG Zrt., a Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt., valamint a Wiebe Hungaria Vasútépítő Kft. ellen.

Az eljárás jelentőségét érzékelteti, hogy a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált, uniós forrásokból finanszírozott közbeszerzések közül a ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A csütörtöki tárgyaláson a GVH megállapította: az elmarasztalt cégek versenykorlátozó megállapodást kötöttek, amikor számos, a MÁV Zrt. EU Program Igazgatósága által 2004-2005 között kiírt vasúti pályarekonstrukciós tendernél megegyeztek a piac egymás közötti felosztásának elveiben és több vasúti projektnél fel is osztották a piacot.

A jogsértő vállalkozások a feltárt bizonyítékok szerint 2004. november 29-i találkozójukon általános piacfelosztó megállapodást fogadtak el. Ennek keretében megosztották egymás között a 2004-es Kecskemét-Kiskunfélegyháza, és a Rákospalota-Újpest tendert, a 2005-ben kiírandó Cegléd-Szolnok, illetve az ugyancsak 2005-ben kiírandó győri tendert. De megállapodtak a 2005-ös Zalaegerszeg-Ukk tender és a jelenleg is kivitelezés alatt álló Ukk-Boba delta vágányszakasz rehabilitációjára kiírt tender egymás közötti felosztásáról is.

A piacfelosztás elveit a találkozókor már kiírt Kecskemét-Kiskunfélegyháza tender kapcsán részletesen meghatározták, míg a további tenderek vonatkozásában arról határoztak, hogy ezeből a munkákból mindenki arányosan részesül majd. A várt projektek sorába tartozott két zalai tender, a Cegléd-Szolnok és az Újpest-Rákospalota vonal tendere, illetve Győr állomásának részleges átépítésére megjelenő pályázat.

A kartellezők az összebeszéléssel elsősorban azt akarták bebiztosítani, hogy a közbeszerzési eljárások nyertesei közülük kerüljenek ki. A megállapodás része volt, hogy a majdani győztesek a résztvevő többi tagot alvállalkozóként vonják be vagy a projekt megvalósítása során, vagy egy másik közbeszerzési eljárásban közülük jelöljék meg a tender nyertesét. Ami azt jelenti, hogy együttműködésük révén a többi potenciális pályázót lényegében kiiktathatták a versenyből, amivel stabilizálni akarták saját magyarországi piaci részesedésüket és egyben gátolni az új belépők piacon való megjelenését.

Emellett cél volt az is, hogy a kartellezők elejét vegyék az erős verseny számukra hátrányos mellékhatásainak is - így elsősorban a kisebb profitot tartalmazó alacsonyabb vállalási árak kialakulásának.

A GVH közlése szerint döntésüket többek között a hajnali rajtaütés során fellelt iratokra, a megállapodásról készített feljegyzésre, mint közvetlen írásos bizonyítékra, tanúvallomásokra és nyilatkozatokra, valamint a megállapodás egyik résztvevője által benyújtott engedékenységi kérelemben foglaltakra alapozták.

A kiszabott bírság összegének meghatározása során a GVH figyelembe vette, hogy a bírság arányos legyen az elkövetett jogsértéssel, másrészt meglegyen az elrettentő hatása is. Súlyosító körülmények között értékelték, hogy a feltárt versenykorlátozó magatartások különösen súlyos jogsértésnek minősülnek, hosszabb időtartamúak voltak és Magyarország teljes területét lefedték. A Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Kft. esetében a GVH azt is figyelembe vette, hogy a jogsértő vállalkozást magában foglaló vállalkozás-csoport egyéb tagjai több alkalommal is résztvevői voltak azonos jellegű jogsértő összejátszásnak.

A bírság mértékének meghatározásánál tekintetbe vették azt is, hogy az az adott vállalkozás méretéhez, árbevételéhez igazodóan olyan súlyú legyen, amely a jövőbeni jogsértésektől kellő mértékben elrettenti az érintetteket.

-
Sztrájk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.