galéria megtekintése

A világ élvonalába emelkedett a kis magyar cég

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 20. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Nem mindennapi hazai ipari siker született, ráadásul olyan területen – kerékpáralkatrész-gyártás –, ahol aligha volt várható ilyen bravúr. A tatai Te-Ker-Ker Bt. mindössze kétszemélyes vállalkozás, ám ennek ellenére a legnagyobbak piacára lépett be néhány héttel ezelőtt.

A Mr. Wheel márkanéven gyártott T500-as típusú kerék április végén

megkapta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) minősítését első magyar kerékpáralkatrészként. Ez az engedély egyben azt is jelenti, hogy a világ kerékpársportjának legszűkebb elitjénél, a legnagyobb háromhetes körversenyekre meghívást kapó Pro Tour csapatoknál is képbe kerülhet a magyar kerék.

A luxemburgi körversenyen azóta már gurultak is a T500-as kerekeken. A nagy világversenyek többségén kizárólag olyan alkatrészek használhatók – eltekintve a bringa egy-egy speciális elemétől –, amelyek rendelkeznek ilyen minősítéssel. Hogy ebben a ligában valóban komoly márkák „játszanak”, ahhoz elég az egyik legismertebb kerékpáralkatrész-gyártó, a francia Mavic üzleti jelentésére ránézni.

 

A cég tavaly mintegy 8 százalékkal 138,5 millió euróra – csaknem 43 milliárd forintra – növelte árbevételét, amelyből 80 százalékot tettek ki a kerekek és az ahhoz kapcsolódó különféle egységek. Ezenfelül az általunk fellelt – nem Pro Tour csapatokra vonatkozó – becslések szerint egy-egy csapat költségvetésének meghatározó, 8-15 százalékos részét is elviheti a kerekekre költött pénz.

– Nem volt könnyű a semmiből erre a szintre eljutni – mondta a Népszabadságnak Krupánszky Zoltán, a vállalkozás vezetője. – Miután abbahagytam a versenyzést, szerettem volna a sport körül maradni, s mindig is tetszett az alkatrészek gyártása. Ezt azonban nem lehet csak úgy, a semmiből elindítani, így végül kerékpárboltot nyitottunk, amely egy idő után olyan hátteret biztosított, hogy a kerekek gyártásán kezdjünk el gondolkodni – mesélte.

A gondot az jelentette, hogy a karbonból történő alkatrészgyártás – még a Forma–1-es elemeket is ideértve – legproblémásabb területe a felni elkészítése. Végül Távol-Keleten találták meg azt a független partnert, amely az elképzeléseik és terveik alapján el tudta készíteni a kívánt minőségben a karbonfelnit és az agyat. Ezeket már itthon szerelik össze.

Ez a technológia egyáltalán nem ismeretlen, hiszen a nagy gyártók közül szinte mindenki így készíti a kerekeit.

A Mr. Wheel márkát három éve finomítják. Most érezték úgy, hogy olyan minőséget produkálnak, amely felveszi a versenyt a legnagyobbakkal is, s ezért futottak neki az UCI-minősítésnek. Ez egy háromhetes tesztfolyamat, amit Belgiumban végzett el a nemzetközi szövetség. A több millió forintra rúgó költségeket minden esetben a gyártónak kell fizetnie. Itt olyan eljárás alá vetették a kereket, amelyen a Forma–1-es karbon alkatrészek is átesnek.

Nagy üzlet lehet a versenyalkatrészek gyártása
Nagy üzlet lehet a versenyalkatrészek gyártása
Fotó: saját archívum

Vizsgálták a felületvédelmet, azt, hogy mekkora erőhatást tud elviselni a kerék, s ha törik, akkor hogyan törik. Ez azért nagyon fontos, mert egy esés vagy baleset után nem állhatnak ki a kerékből veszélyes módon a sérült elemek. A „pecsétet” nem lehetetlen elérni egy olyan kis gyártónak sem, mint ez a cég, de

az elvárások igen magasak, azaz nagyon komoly minőséget kell az UCI asztalára letenni.

Ráadásul a nemzetközi szövetség bármikor utóellenőrzést is tarthat náluk. Így raktáron kell tartani a górcső alá vett típusokat, és bizonyítani kell, hogy állandó minőséget készít egy-egy vállalat. Ellenőrzés esetén mintavételezést is végezhetnek. Az oltalom egyébként nem egy határozott időszakra szól, az egészen addig fennmarad, amíg a típuson nem változtatnak.

– Egyértelműen megnőtt az érdeklődés irántunk az engedély megszerzése óta – felelte kérdésünkre Krupánszky Zoltán. Remélhetőleg a cég forgalmát is fellendíti az eredmény – tette hozzá. Éppen ezért terveikben az szerepel, hogy még az idén három, de legalább két másik típusú kerekükkel nekifutnak egy-egy újabb UCI-engedélyezésnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.