Ellenőrök a nagybanin: a dinnye és a nektarin bánta

Lecsaptak a budapesti nagybani piacra szerda éjjel az ellenőrök. Csütörtök hajnalban több tonna dinnyét és nektarint vittek el megsemmisíteni.

A budapesti nagybani piac ellenőrzése során a különböző hatóságokat képviselő mintegy 90 ellenőr, hozzávetőleg 15 tonna zöldséget és gyümölcsöt foglalt - mondta Helik Ferenc, a Pest megyei kormányhivatal igazgató főállatorvosa.

Hozzátette: az élelmiszerlánc-felügyeletért és biztonságért felelős szakemberek 31 vállalkozást ellenőriztek, és hét esetben kellett intézkedniük. Lefoglaltak 2 tonna nektarint, 12 tonna görögdinnyét kivontak a forgalomból az eljáró növény- és talajvédelmi igazgatóság munkatársai, továbbá még fél-fél tonna paprikát és paradicsomot is lefoglaltak. A lefoglalt árukat megsemmisítették.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára közölte: az akció annak az ellenőrzéssorozatnak a kezdete, amellyel a nagybani piacot meg kívánják tisztítani azoktól a nepperektől és viszonteladóktól, akik semmi mást nem tesznek, mint, hogy beülve az őstermelők közé egyrészt áron alul vásárolják fel a termékeket a becsületes magyar vidéki termelőktől, másrészt átcsomagolt külföldi eredetű terméket értékesítenek magyarként.

Az államtitkár hangsúlyozta, az átfogó ellenőrzés a fővároson kívül az egész ország területére kiterjed. Rendet kívánnak teremteni a nagybani zöldség- és gyümölcskereskedelem területén annak érdekében, hogy megszűnjön a bizonytalan eredetű áruk forgalma, és a jogszabályok betartásával történjen a kereskedelem, az árusítás.

Helik Ferenc az ellenőrzés részleteiről elmondta még azt is: a várható bírság összege előreláthatólag meghaladja majd a 3 millió forintot. A lefoglalt és megsemmisített áru értéke pedig elérte az 1,2 millió forintot. Bognár Lajos, a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára mindehhez hozzátette: az ellenőrzésekkel a magyar áruk versenyképességét is javítani szeretnék.

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az ellenőrzés nem a becsületes termelők és kereskedők ellen irányul, hanem éppen az ő érdekeik védelmét szolgálja, ugyanúgy, ahogyan a fogyasztókét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.