Elküldték a Mavir vezérigazgatóját

Házon belülről új vezérigazgatót nevezett ki az áramrendszert irányító Mavir élére az anyavállalat, az állami Magyar Villamos Művek (MVM). A menesztett Tari Gábor megkérdőjelezhetetlen szaktekintély volt - eddig.

Töröcskei István - nemrég tett, ellenkezőként értelmezhető ígéretei ellenére - bennmaradt az igazgatóságban.
Stumpf Istvánnak az fb-t irányító testvére illetve az eddig az igazgatóságban ülő, amúgy uniós pénzeket pályáztató Petykó Zoltán - mindhármukat a Fidesz-hátországhoz sorolják - helyet cseréltek. Távozik a Mavir vezérigazgatói székéből Tari Gábor - derül ki a honi áramrendszert irányító állami társaság internetoldalán megjelentetett közleményből.

Az új vezérigazgató Bertalan Zsolt, aki eddig piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettes volt. A most 38 éves szakember a közlemény szerint pályafutását az MVM-nél kezdte. Rövid ideig az Elműnél is dolgozott, de 2002 óta a Mavirnál tölt be különböző vezető pozíciókat.

Ezzel egyidejűleg a Mavir igazgatósága és felügyelőbizottsága is kicserélődött. Összevetve a Mavir internetoldalán lévő eddigi és a közleményben szereplő új tagok listáját, megállapítható: továbbra is az igazgatóság tagja marad Töröcskei István elnök. A bankárként ismert üzletembert számos, a jobboldalhoz köthető befektetése nyomán a Fidesz gazdasági hátországához sorolják.

Őt - mások mellett - a Fidesz hatalomra jutását követően választották meg az ezermilliárdos állami vagyont kezelő áramtársaság elnökének. Nemrég azonban, amikor szóba került, hogy kinevezik az Államadósság-kezelő Központ élére is, a Figyelőnek úgy nyilatkozott, hogy megválasztása esetén "mindenről" lemond.

Azóta több cégrészesedésétől illetve vezető tisztségétől valóban megvált. Ám az idézett közlemény arról tanúskodik, hogy a közgyűlés kifejezetten megerősítette Töröcskei István Mavir-igazgatóságban betöltött tisztségét.

Tagja lett az igazgatóságnak ugyanakkor a jogász végzettségű Stumpf János, akit a kormányváltást követően a Mavir felügyelőbizottsági elnöke lett. Róla a sajtó korábban kiderítette, hogy a jelenleg alkotmánybíróként tevékenykedő Stumpf István testvére. Stumpf István az előző Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt, azt követő üzleti tevékenysége nyomán pedig sokan szintén a Fidesz gazdasági hátországához sorolták.

A Fidesz-hátországhoz szintén közel állónak mondható Petykó Zoltán, aki a kormányváltás óta az uniós pénzek pályáztatásával foglalkozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, az igazgatóságból a felügyelőbizottságba (fb) került át.

Úgyszintén az igazgatóságból az fb-be ült át Bács Zalán, az MVM stratégiai vezérigazgató-helyettese. (Az fb létszáma így ötről hatra emelkedett.)

A mostani közgyűléssel Tari Gábor helyett értelemszerűen Bertalan Zsolt lett igazgatósági tag.

Baji Csaba, az anyavállalat, vagyis az MVM elnök-vezérigazgatója - akit sokan szintén közel sorolnak az úgynevezett Fidesz-hátországhoz - a váltást azzal indokolta, hogy még inkább alkalmazzák az unió szigorú tevékenység-szétválasztási szabályait.

Eme uniós regulának az lenne a lényege, hogy az MVM alapvetően ne tulajdonolhassa a Mavirt, hisz ez Brüsszel szerint egészségtelen viszonyt jelent - e tekintetben - egyetlen piaci szereplő, illetve az áramrendszer általa tulajdonolt központi, természetes monopóliumnak tekinthető irányítója között.

Az unió ugyanakkor megengedte, hogy ha egy ilyen anyacég és a birtokában lévő központi irányító mindennemű tevékenységét határozottan elkülöníti, akkor a tulajdonosi viszony mégiscsak fenntartható. Magyarország ezt az utat választotta.

Mindazonáltal a Mavir és az MVM tevékenységét a két cég eddig is határozottan különválasztottként hirdette. Olyannyira, hogy egy 2006-os, váratlan razziával színesített uniós vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy az MVM tisztességtelen módon befolyásolta volna a Mavirt.

A közlemény alapján ugyanakkor Tari Gábort a tevékenység-különválasztási szabályok további szigorítása miatt küldték el.

Tari Gábor azért számított kakukktojásnak a Mavir vezetői között, mert ő még a Gyurcsány-kormány alatt, 2008-ban lett a Mavir irányítója. Fideszes körök ezt lapunknak a korábban az MVM-ben és a Mavirban leginkább a hálózattal foglalkozó, villamosmérnök végzettségű szakember megkérdőjelezhetetlen hozzáértésével indokolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.