galéria megtekintése

Péntekre elkészül a kerülő út, de az óbudaiaknak nincs pardon

2 komment

NOL
NOL

Vége a sorban állásnak a 10-es főút fővárosi bevezető szakaszán. Az autósok előreláthatólag pénteken reggel birtokba vehetik az ürömi körforgalomtól induló, az esztergomi vasútvonal felett felüljárón átvezető kerülő utat. Cserébe nincs pardon, a Bécsi úti vasúti átjárót akkor is lezárják, ha az óbudai önkormányzat tiltakozik.

Utóbbit azért, mert az új elkerülő út építésével a Kocsis Sándor utca és a Bécsi út kereszteződésénél az eddigitől gyökeresen eltérő forgalmi rend lép életbe. Olyan, amely mellett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szakértői szerint az autósoknak az elmúlt években sok bosszúságot okozó sorompó további üzemben tartása egyértelműen balesetveszélyes lenne.

Kevés olyan érv van, amely erősebb lenne a közlekedés biztonságának garantálásánál. Így bármennyire is igaza van Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának abban, hogy ha a Bécsi úti vasúti átjárót az Aranyvölgy utca átépítésének befejezése előtt szüntetik meg, a 10-es főút régi nyomvonalának időleges zsákutcává válásával a helyi lakosokat kerülőre kényszerítik, panaszának nehéz lesz érvényt szerezni. Pláne, hogy miközben az esztergomi vasút mellett fekvő települések évekig elviselték az elhúzódó vasútépítéssel járó, esetenként többórás menetidő-növekedéssel járó torlódásokat, a most partiba kerülő óbudaiaknak elvben csak decemberig kell várniuk.

A NIF legalábbis úgy számol, az Aranyhegy utca Kocsis Sándor utca és Pomázi út közti szakaszán, valamint a 10-es főút régi pályájával párhuzamosan 7,03 milliárd forintért folyó építkezésekkel a Strabag az év végére végez. A korábban keskeny utca irányonként egy, teljes szélességű forgalmi sávot kap. Méghozzá úgy, hogy mellette önálló gyalogos járda és kerékpárút is lesz. Ezek pályája az ürömi vasútállomás északi oldalán aluljáróval keresztezi majd a 10-es főút új, elkerülő szakaszát.

 

A bosszankodóknak ezzel együtt akár igazuk is lehet. Mondjuk, mert az óbudai önkormányzat eredetileg azzal a feltétellel járult hozzá az esztergomi vasút fejlesztésének megkezdéséhez, hogy a 10-es főút új nyomvonalon futó elkerülő szakasza, az Aranyvölgy utca átépítésével, illetve a Pomázi úti felüljáró átadásával egy időben készül el. Más kérdés, hogy az esztergomi vasút beruházásánál nem ez az egyetlen határidő, amit a kivitelezőknek nem sikerült maradéktalan pontossággal tartaniuk.

Mindezek után már az is komoly vívmány, hogy a 10-es főút Ürömi körforgalomtól induló, a vasút felett átvezető elkerülő szakasza elkészült. A már kész út átadását pedig nem lenne ildomos azért halogatni, mert a kapcsolódó beruházásokon néhány hétig még dolgoznak a kivitelezők.

Aki mégis bosszankodik, örüljön annak, hogy bár szerdára tervezték, a 10-es főút új szakaszának átadása és vele a Bécsi úti sorompó lezárása két napot csúszik. A közlekedési hatóság ugyanis kedden újabb forgalombiztonságot javító módosításokat rendelt el. A NIF közlése szerint a kivitelező ezeket a kiegészítő munkálatokat szerdán elvégzi, a forgalomba helyezési eljárás pedig csütörtökön befejeződhet. Az új útszakaszon az első autó így pénteken haladhat végig.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.